Doug Cockle, aki Ríviai Geraltot szólaltatta meg a The Witcherben, szintén felbukkant a Larian Studios játékában, de eddig homály fedte ezt!
A The Witcherből ismert Doug Cockle-nak fontos, de kissé rejtve maradt alakítása volt a Baldur’s Gate 3-ban. Ha esetleg valaki eddig nem játszott volna a Larian mesterművével, akkor itt szólnánk, hogy a játék harmadik fejezetével és Dark Urge eredetével kapcsolatos spoilerekről lesz szó a következőkben, így csak saját felelősségre javasoljuk az olvasást.
Cockle nem kisebb szerepet játszik a Baldur’s Gate 3-ban, mint Bhaal, a gyilkosság ura. Ez a vérszomjas istenség az első két Baldur’s Gate-ben is ott volt, és minden miatta történt. Még mindig nagy szerepet játszik a harmadik rész történetében, ugyanis ő lenne Orin the Red és Dark Urge játékos által irányított karaktereknek a patrónusa vagy apja. De csak akkor hallhatjuk Cockle előadását, ha Dark Urge-ként játszunk.
A gyilkosság ura átveszi Sceleritas Fel, a koboldok komornyikja szócsövének szerepét, majd egy utolsó ultimátumot ad a Dark Urge játékos karaktereknek. Vagy teljesen elutasítják Bhaalt, vagy visszatérnek a csapatba. Ez egy igazi, a rá jellemző típus ellen játszó pillanat Cockle számára, aki teljesen beleéli magát a baljós, mérges megvetésbe. A Larianra jellemző, hogy akkora játékot hoztak össze, hogy ilyen titkok még mindig biztosan rejlenek a Baldur’s Gate 3-ban. Nem véletlenül nyert el sok év játéka-díjat, és az sem véletlen, hogy 2024-ben a Larian több játékost érzékelt mint a megjelenés évében. Ez ritkaság, de ez is bebizonyítja, hogy a belgák stúdiója tényleg kiváló játékot tett le az asztalra – a CRPG műfaj egyik legendás játékáról van szó!
Cockle és a The Witcher története nem ért véget a The Witcher 3: Wild Hunt és annak két kiegészítője megjelenésével. A The Witcher IV-ben is fel fog bukkanni Geralt, és itt is ő szólaltatja majd meg.
Forrás: PCGamer