Nincs Metro Dmitry Glukhovsky nélkül, és ezt a mostanában változásokon áteső 4A Games is teljesen komolyan gondolja.
Nemrég írtunk a La Quimeráól, amin a Reburn dolgozik (ez a csapat korábban 4A Games Ukraine néven dolgozott), és ennek kapcsán rukkolt elő a Máltára áttelepült 4A Games egy rövid magyarázattal, hogy kifejtse, mi is a helyzet. A Reburn függetlenné vált a 4A Games-től, ami pedig az új Metro fejlesztésével tölti most az időt. Ezen természetesen a Metro-könyvek írója, Glukhovsky is tevékenykedik!
„Mi vagyunk az a csapat, amely megalkotta és felépítette az általatok ismert és szeretett Metro-játékokat. A következő Metro-t még mindig Dmitry Glukhovsky-val és ugyanazzal az alapítói maggal, vezetőséggel, fejlesztőkkel és közel 20 éves tapasztalattal készítjük mint magát a sorozatot. Másik új IP-projektünk is készülőben van. Mindkettőről többet fogunk elárulni, ha készen állunk rá. Büszkén vagyunk ukránok a gyökereinkben és a sokszínű csapatunk többségében. Játékokat készítünk kijevi és silemai helyszíneinken, valamint távolról, sőt néha a frontvonalból, Ukrajnából. Jelenleg két országban is van stúdiónk, de a csapatunk többsége továbbra is Ukrajnában marad – nagyjából 150-en a több mint 200 fős csapatból. A többiek Máltán vagy távolról dolgoznak.
2014-ben az eredeti „négy A” – a 4A Games alapítói – vezetésével megalakítottuk a „4A Games Limited”-et, és nagyjából 50 csapattársunkkal új főhadiszállást hoztunk létre Máltán. Azóta tovább nőttünk, és a mai napig a Deep Silverrel és a Plaionnal kötött szerződés alapján dolgozunk a Metro-n. A Metro Exoduson továbbra is szorosan együttműködtünk megmaradt ukrán kollégáinkkal a „4A Games Ukraine” cégnél egy általunk vezetett outsource kapcsolaton keresztül. Miután a Metro Exodus és a hozzá tartozó DLC megjelent, létrehoztunk egy másik kijevi stúdiót 4A Games Limited néven, és további nagyjából 50 kollégánkat fogadtunk, hogy velünk folytassák, míg a 4A Games Ukraine teljesen különálló egységként folytatta a La Quimera nevű saját projektjét, és nemrég átnevezték magukat Reburnre. Sok sikert kívánunk nekik. Az általatok ismert és szeretett 4A Games nem változott, és nem változtatunk a márkanevünkön. Ugyanazok a fejlesztők vagyunk, akik a Metro 2033-at, a Metro: Last Lightot, a Metro Reduxot és a Metro Exodust hozták nektek,” írta a 4A Games.
A Metro Exodus több mint hat éve jelent meg, és bár azóta voltak DLC-k, illetveaz Enhanced Edition megjelenése a modeszköztáron kívül, ideje lenne már újra lenézni a föld alá (is). 2019 augusztusában már bejelentette a THQ Nordic az új epizódot, és 2023 februárjában a pletykák szerint már teljesen játszható volt…
Forrás: WCCFTech