TESZT – A 2002-ben megjelent Ensemble Studios-játék 22 évvel később a Forgotten Empires és a World’s Edge segítségével Xbox Series-re és PC-re újra lett gondolva. Azok már szeptemberben megjelentek, de fél évvel később megjelent PlayStation 5-re is a valós idejű stratégia, amin az imént említett két stúdió mellett a Tantalus Media is dolgozott. A nosztalgiára vágyóknak ez a játék remek választás lesz.
Ahogy a játék címe is mondja, a mitológia eléggé erősen jelen lesz minden annak velejárójával.
Az újramondott mitológia korszaka
Társadalomépítés, erőforrások beszerzése, hadseregek vezetése, mindezt sok modern életminőség-javító elemmel, és így egy eléggé kifinomult játékélmény az eredmény. Még egy új isten is van az északiaknál. A kezelhetőségre semmi panasz nincsen, ugyanis kontrolleren (és itt általában véve kell ezt gondolni) kézre esik minden, és az Age of Empires 4 sémáját vették át ehhez (ez amúgy egy remek ötlet). Természetesnek hat, úgyhogy nem kell egérrel és billentyűzettel szenvedni a Sony konzolján sem. Ráadásul ezt többjátékos opciókkal is megfejelték, így az Arena of the Gods, a Skirmish sok-sok lehetőséget és újrajátszhatóságot is kínál. A történetmesélésre az eredetiben sem volt panasz, így a Retold ebben sem gyengélkedik, ugyanis ki lett bővítve a háttértörténet. Emlékezetes karakterek, lekötő küldetések, mindemellé kiváló a soundtack és a szinkronra sincsen panasz. De mik az újítások? Új forgatókönyvek vannak, a balanszolást teljesen átgondolták, így nem csak az eredetit ismerő játékosok fognak örömmel nekilátni a stratégiának, hanem „az újoncok” is, és már a régi korlátok is el lettek törölve. Az alakulataink létszáma bármekkora lehet, és a mítikus alakulatok körül sincsenek korlátok, ugyanis a pénznem sincsen limitálva mint anno.
Grafikailag sincsen miért szégyenkeznie az AoMR-nek. Természetesen itt is az istenek és a halandók lépnek interakcióba egymással, és az a cél, hogy az egyik frakció legyen a domináns a többiekkel szemben. Ha a görögöket vezetnénk a Valhallába, megtehető, de az egyiptomiak is várják, hogy valaki kézbe vegye az ügyet. Aztán ott van Atlantisz és az északiak. Mindegy, hogy melyik frakciót választjuk, mindegyik egyedinek hat eltériő mítikus alakulatokkal, és bizony másképp kell velük játszani attól függően, hogy kit választunk. A játékban ki kell egyensúlyozni a gazdasági növekedést, a hadseregünket és az isteni közbeavatkozást. Persze közben a technológiát fejlesztjük, amivel a társadalmunk javul és új képességekre teszünk szert. A modellek részletesek, és látszik, hogy a fejlesztők odafigyeltek a részletekre: még a víz is tükrözi a fényt, dinamikus időjárási rendszer van. Úgyhogy látványra is kifejezetten erős a játék, ami egy új korszakot is kapott. Az ötödik korszak a csodák kora (The Wonder Age) nevet kapta, és a falusiak automatizációjába is belenyúltak a fejlesztők, így nem kell őket is folyton mikromenedzselni.
22 év hatása: nosztalgia vagy valódi minőség?
Az AoMR a PlayStation Store-on 50 eurós áron vásárolható meg Premium Edition formában, ami nem olyan kimagasló, mert 20 ezer forint mégsem 24 vagy 28. Ez a drágább kiadás az Immortal Pillars kiegészítőt is magába foglalja, ami a kínai panteonnal bővíti a játékot. Azért vannak hibák is. A teljesítmény nem tűnik annyira tökéletesnek, úgyhogy nem éppen acélos. Néhányszor az alakulatok fenn ragadnak valamin, vagy nem nagyon erős az útkeresésük, és így elkóvályognak, ami főleg a harcok során lehet nagyon bosszantó. És mivel a kb. 20 órányi végigjátszás alatt (ez biztosan lehet ennél gyorsabb is…) ez alaposan kimutatkozódik, bosszantó lehet az egész.
A PlayStation 5-ös verzióról ezen kívül nem sokat lehet mondani. A játékmenetben megmaradt valami, ami az eredetit is kiemelte a valós idejű stratégiák köréből: meg tudta szólítani azokat, akik nem nagyon vannak oda az RTS-ekért, és ezt bizony a Retold verzió is meg tudta tartani. A korábban említett falusiak automatizációja pont erre jó, mert így lehet az istenek erejére, a rombolásra és a szörnyekre koncentrálni. Azért a történet nem annyira izmos, de mégis azért hozza a formát. Azért kissé értheteten, hogy miért kellett ennyit várni a PlayStation 5-ös verzióra. Ennél gyorsabban fog valószínűeg megjelenni az Indiana Jones and the Great Circle a Sony konzoljára (pedig arról csak annyit mondott a MachineGames és a Microsoft, hogy tavasszal jön; Indy decemberben bukkant fel Xbox Series-en és PC-n). A játék és maga a műfaj sem olyan blockbuster, hogy ennyit kellett volna váratni a PlayStation-közösséget…
A játék hozza azt, amit elvárhatunk tőle
Az Age of Mythology: Retold mint játék egy 8/10-et kap. A PlayStation 5 port nem olyan kimagasló, ez is marad 8/10. Az értékelés így érthető módon 8/10. Nem rossz, és öröm látni, hogy más játékok is felbukkannak az Xbox-famíliából a PlayStation 5-ön. Ez azért kissé rétegjáték, mert a valós idejű stratégia mégsem egy belső nézetes lövöldözős játék. Emiatt nem lesz mainstream. De az jó is, mert így nem kell tartani a hatalmas kazuár közösségtől.
-V-
Pro:
+ Korrekt kezelhetőség DualSense-en is
+ Korrekt árazás
+ Kezdőknek is ajánlott
Kontra:
– Kicsit hibádzik teljesítményileg
– Kisebb bugok azért vannak
– A sztori nem olyan fényes…
Kiadó: Xbox Game Studios
Fejlesztő: World’s Edge, Forgotten Empires, Tantalus Media
Stílus: Stratégia
Megjelenés: 2024. szeptember 4. (XS/PC), 2025. március 4. (PS5)
Age of Mythology: Retold (PS5)
Játékmenet - 8.2
Grafika - 7.8
Történet - 7.6
Zene/hangok - 8.4
Hangulat - 8
8
KIVÁLÓ
Az eredeti is jó volt, az új verzió is... így a port is csak annak mondható.