SOROZATKRITIKA – Bán Mór regénysorozatából készült minden idők eddigi legdrágább sorozata, amelyre a legtöbb közpénzt elégette a NER: a sorozat 25.6 milliárd forintos költségvetésből, 16 milliárdot te, kedves adófizető magyar állampolgár csengettél ki. Vajon megérte ez a tetemes pénzösszeg, amelyből három Az utolsó királyság első évadot is lehetett volna forgatni?

De hogy miért jövök egyáltalán Az utolsó királysággal? Mert miközben Hunyadi első évadjának első két részét néztem, állandóan ez a tíz éve készült brit sorozat járt az eszemben és több szempontból is össze lehet vetni a kettőt. Kivételesen most e két sorozatot állítom egymás mellé a kritikámban.

„Egy rettenetes támadás és kisgyerek hősünk mindent elveszít…” – jé, milyen ismerős ez!

A két sorozat feltűnően hasonlóan kezdődik, és bár Bán Mór regényeit nem olvastam, ha jól tudom, azokban nem szerepel, hogy a gyerek Hunyadi János szüleit egy török ostrom lemészárolja, apját levágva, anyját megerőszakolja és torkát elvágja, amely mély nyomot hagy hősünk jellemében, akiből később a törökverő bajnok lesz felnőttkorában. Ezt a méretes klisét, amit már oly sokszor láttunk, a sorozat nem is nagyon próbálja komplexebb rétegekkel ellensúlyozni.

Hunyadit (Kádár L. Gellért) rögtön később, felnőttkorában láthatjuk, miközben Uhtred of Bebbanburg egész későbbi életére és katonai, hadvezéri, udvari „karrierjére” és az Az utolsó királyság királyával való kapcsolatára is nagy hatással van nem csak ez az apja várát ért viking támadás, hanem az a tény is, hogy Uhtred a vikingek között nőtt fel és mindig is egyfajta kettős, zsoldos szerepet töltött be, akár mindkét oldalt kijátszva.

Persze, mondhatnánk, Hunyadi egy valós történelmi személy, akivel más életesemények történtek, Bernard Cornwall regénye is más történelmi korszakban és helyen, más szereplőkkel játszódik, csakhogy nemcsak a Bán regényben nem szerepel ez a borzasztóan klisés indítás, de még történelmileg sem igaz. Így pedig nem marad más belőle, mint egy olyan sablonos sorozatindító jelenet, amelyet nemcsak a szintén fiktív Utolsó királyságban, de akár olyan klasszikus fantasy filmekben is fényévekkel jobban oldottak meg, mint a Conan, a barbár.

A legnagyobb baj, hogy ez az indítás a nyilvánvaló indítékon túl (Nahát, akkor Hunyadi ezért gyűlöli a törököket, milyen eredeti!) az égvilágon semmit sem ad hozzá a sorozathoz, míg Uhtred Az utolsó királyságban sokkal komplexebb módon viszonyul mind a vikingekhez (konkrétan az apját megölő viking harcos neveli fel később), mind a szászokhoz – és ettől is fényévekkel izgalmasabb Az utolsó királyság, mint a klisésen induló és később is sokszor közhelyekből építkező Hunyadi.

Lorenzo Lamas újratöltve

De a színészek és a későbbi történet tekintetében is bőven van összehasonlítási alap, és a Hunyadi ezen a téren is alaposan elvérzik. Az Uhtred of Bebbanburgot alakító Alexander Dreymon karaktere is sok tekintetben hasonlít Hunyadiéra, de a német színész (persze, Az utolsó királyság nagyságrendekkel jobb forgatókönyvének is köszönhetően) jóval több réteget tud belevinni hősébe, mint az egy kaptafára faragott Hunyadiéba a kicsit a klasszikus nyolcvanas-kilencvenes évekbeli akciósztárra, Lorenzo Lamasra „hajazó” Kádár L. Gellért.

A színvonalbeli különbséget különösen a Hunyadi és a Gállfy László által alakított Zsigmond király kapcsolatában tudjuk tetten érni. Uhtred is elég nyakas I. Alfréd királlyal (akit még mint leendő trónörököst ismer meg), de mindvégig igyekszik intelligensen kezelni az uralkodóval való kapcsolatát, Alfréd pedig sokkal komplexebb érzésekkel és gondolatokkal viseltetik legjobb bajnoka iránt.

Hunyadi viszont valami elképesztően paraszt módon tesz olyan dolgokat, amelyek a valóságban teljesen elképzelhetetlenek lettek volna: betör egy tanácskozásra, levágott fejeket a földre hajítva, hogy a mondandójának súlyt adjon, a Gállfy király pedig csak kicsit idegesen mosolyogva elküldi kiképzésre. Később pedig egészen aljas módon viseltetik iránta, pedig van miért Hunyadinak hálás lenni, de valahogy az a jelenet sem reális, vagy értelmes következménye az addig felépített történetnek.

Nem segít a két karakter kapcsolatán az sem, hogy Gállfy hiába remek színész, Zsigmond királyként nem találja a helyét a szerepben, és hol ripacskodik, hol túlságosan is visszafogott. Hogy ismét Az utolsó királyságot hozzam fel: bőven vehetett volna példát David Dawson Alfréd király alakításáról, mert leiskolázza ebben a sok szempontból is hasonló szerepben.

Ha harc, hát legyen harc?

Sokan említették, hogy a harc „kiemelkedő” része a sorozatnak, hát az ebben a két részben látható két csatajelenet eddig elég lelombozó volt. Jó, nem azt várom, hogy ilyen 300 szintű kaszabolás legyen, a Ridley Scott Napóleonjában látható austerlitzi csata, vagy a Mennyei királyság harci jeleneteit sem várom el, de ha már 16 milliárdot kivettek a zsebünkből, azért ahhoz hasonló televíziós csatákat, mint a már sokat emlegetett Utolsó királyság, vagy a Vikingek sorozat, elvárnék.

Az első részben látható harci jelenet egyszerre amatőr módon van összevágva és kicsit közhelyes is kidolgozásában. Nem akarom elspoilerezni, hogy kit, de van egy olyan jelenet, ahol egy fontos páncélos karaktert kimentenek a folyóból és azt például egészen amatőr módon sikerült felvenni. Azért nem olyan bénák azért ezek a csatajelenetek, mint más magyar filmekben, de 25.6 milliárd forintért (a sorozat teljes költségvetése) ennél is sokkal jobbra számítottam.

A közepesnél némileg jobb

A Hunyadi eddig nem taglózott le, bár rossznak nem nevezném, és tényleg vannak benne jó jelenetek és hellyel-közzel jó színészi alakítások, pont a két férfifőszereplő gyenge és még sokan mások is a magyar filmekre jellemzően színpadiasak, természetellenesek. A forgatókönyv tele van jól bejáratott klisékkel vagy más sorozatokból való áthallásokkal. Kádár L. Gellért, a főszereplő azt nyilatkozta az Indexnek (amely majdnem maximális pontszámot, 9.6-ot adott a sorozatra a kritikájában), hogy „érezni lehetett a szürke és mocskos középkor szagát”. Talán, ha az alkotók nem csak Az utolsó királyság forgatókönyvét igyekeznek lekoppintani, hanem annak a középkorra sokkal jobban jellemző vizualitását, harci jeleneteit (stb.) áthozzák, akkor tényleg ott lett volna a „középkor mocska”.

Ehelyett annyit láttam, hogy patyolattiszta kosztümökben, gondosan mosott hajú és trimmelt, csillogó szakállú színészek színpadias előadással vesznek részt sokszor közhelyes jelenetekben. Nekem erről nem a „szürke középkor mocska” jutott eszembe – amit a főszereplő, Kádár L. Gellért állít róla, hogy ezt érzi a sorozaton – hanem az eltapsolt 16 milliárd forint illata, de persze, kinek mi – és az is tény, hogy eddig csak két részt láttam a szériából. Az biztos, hogy ez eddig nem az én Utolsó királyságom.

-Herpai Gergely „BadSector”-