Százmilliárdnyi dollárt akar költeni az amerikai gyártásra az Nvidia!

TECH HÍREK – A cég azon is ügyködik, hogy az Intel öntödéjével is megállapodás is szülessen, ami segítene az Nvidia amerikai gyártásában.

 

A Trump-kormányzat hivatalba lépésével úgy tűnik, hogy a nagy amerikai technológiai vállalatok most már hisznek a hazai chipgyártásban, és mivel a TSMC-hez hasonló vállalatok egyre nagyobb érdeklődést mutatnak az amerikai létesítmények létrehozása iránt, úgy tűnik, hogy Trump döntései eddig talán beváltak. A Financial Timesnak adott interjújában Jensen Huang, az Nvidia vezérigazgatója elárulta, hogy cége valóban az Egyesült Államokban gyártott chipek egyik fő vásárlója lesz, és hogy az Nvidia potenciálisan „százmilliárdok” értékű MI-hardvert gyárthatna az országban arra való tekintettel, hogy a nemzet óriási előrelépést tett ebben a szegmensben.

„Összességében a következő négy év során valószínűleg összesen félbillió dollár értékű elektronikát fogunk beszerezni. És azt hiszem, könnyen elképzelhető, hogy ebből több százmilliárdot itt az Egyesült Államokban fogunk gyártani. A legfontosabb dolog, hogy felkészültnek kell lennünk. Jelenleg tudjuk, hogy tudunk gyártani az Egyesült Államokban, ugyanis kellően diverzifikált ellátási láncunk van,” nyilatkozta Huang.

A vállalatok hatalmas érdeklődést mutattak az amerikai chipgyártás iránt, mert nem függhetnek kizárólag Tajvantól, hiszen ez az ország egy regionális konfliktus közepén van (Kína szemet vetett rá), de az összes globális cég, amely Tajvanról szerzi be a chipeket, hatalmas egyenlőtlenséget teremtett az ellátási láncban. Az amerikai chipgyártással a technológiai cégek nemcsak változatosabb ellátási láncot kapnának, de nem kellene aggódniuk amiatt sem, hogy a geopolitikai feszültségek miatt problémákba ütköznének…

Huang még az Intel Foundry-val való együttműködés lehetőségét is megemlítette. Figyeli a cég fejlődését, és az Nvidia nem habozik majd ügyfelük lenni, ha jól alakul az Intel sorsa. Az Nvidia vezérigazgatója szerint egy teljesen új ellátási lánc kiépítése időt és erőfeszítést igényelne még akkor is, ha az Intel áttörést ér el, így a TSMC nem az egyetlen lehetőség „a zöldeknek” az amerikai félvezetők beszerzésére.

Az a jó, ha több tervük van.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu