MOZI HÍREK – Harrison Ford annyira dühös lett a Star Wars forgatása alatt, hogy majdnem darabokra szedte a Millennium Falcont egy láncfűrésszel. Galaktikus karma: Ford kapcsolata a legendás hajóval messze nem olyan harmonikus, mint Han Solóé.
Már az első Star Wars-filmben is elhangzik: „A hipertérben való utazás nem séta a parkban.” Han Solo ezt pontosan tudta – és úgy tűnik, Harrison Ford is, aki egy forgatási incidens során majdnem életét vesztette. A történet azonban nem balesettel, hanem egy dühkitöréssel indult – Ford ugyanis maga idézte elő a káoszt.
Ford és a láncfűrész
Az 1970-es években járunk, a Star Wars eredeti trilógiájának forgatása zajlik. Harrison Ford, akit nemcsak karizmája, hanem hírhedt forrófejűsége is ismertté tett a stáb körében, egy emlékezetes jelenet főszereplője lett. Mark Hamill, azaz Luke Skywalker, az Empire magazinnak mesélte el az esetet: Ford egyszerűen kijelentette, hogy nem hajlandó több jelenetet felvenni a Millennium Falcon belsejében, amelyet akkoriban teljes méretű díszletként építettek meg. Ahelyett, hogy vitázni kezdett volna, egyszerűen felkapott egy fűrészt, és nekiállt szétvágni a hajót. „A hajó fából volt, és ő csak fűrészelni kezdte” – idézte fel Hamill a szürreális jelenetet, amit a stáb döbbenten figyelt, mivel senki nem tudta, hogyan állítsák meg Ford tombolását.
A legenda szerint Ford nemcsak a díszlet egy részét rongálta meg, hanem annyira elvesztette a fejét, hogy kizárólag Mark Hamill tudta megnyugtatni. Hamill humorérzéke és közvetlensége segített: odalépett, és egy poénnal lecsillapította kollégáját. Állítólag ezt mondta neki: „Ha valaha eljátszanál egy bekattant karaktert, Oscar-díjat kapnál érte.” Ez az egyszerű megjegyzés elegendő volt ahhoz, hogy Ford abbahagyja a tombolást. A történet mára a Star Wars forgatásainak egyik legfurcsább epizódjaként él tovább, és csak megerősíti: a Millennium Falcon és Harrison Ford viszonya soha nem volt felhőtlen – két nagy erő létezik az univerzumban: az Erő és a karma.
Az Ébredő Erő és a visszacsapó technológia
Évtizedekkel a láncfűrészes eset után, 2014-ben, az Ébredő Erő forgatásán az univerzum mintha visszavágott volna Fordnak – ezúttal azonban nem düh, hanem egy súlyos baleset sodorta veszélybe az életét. A Pinewood stúdióban egy hidraulikus ajtó – a Millennium Falcon része – rácsapódott a színészre. A szerkezet olyan nehéz volt, hogy az ütközés ereje egy autóéval vetekedett. Ford combcsontja eltört, súlyos műtét várt rá, a helyszínről helikopterrel szállították kórházba.
A vizsgálatok során kiderült, hogy a gyártó, a Foodles Production több biztonsági előírást is megszegett. A hajó ajtaját úgy működtették, hogy előtte nem figyelmeztették a színészt a veszélyre. Az eset után jelentős változások történtek a forgatás biztonsági protokolljában. Ford később maga is megjegyezte: „Régen kézzel működtek ezek az ajtók, most már automatikusan – de így sokkal veszélyesebbek.” A Pinewood Studios végül 1,6 millió font büntetést kapott az eset miatt.
A balesetek és dühkitörések ellenére Harrison Ford továbbra is eljátszotta Han Solót. Az évek során nemcsak egy szereplő, hanem maga is ikon lett a Star Wars-univerzumban. A sorozat generációkat köt össze – és ha valaki lemaradt volna bármelyik filmről vagy sorozatról, azokat bármikor elérheti a Disney+ kínálatában.
Forrás: 3djuegos