Nintendo Switch 2: a külsős fejlesztők odavannak a hardverért!

A Nintendo Switch 2 teljesítményétől kifejezetten boldogok a külsős (third-party) fejlesztők.

 

A Nintendo Switch 2-t a héten mutatta be rendesen a japán cég, és így megerősítették, hogy rengeteg third-party fejlesztő fejleszt a platformra. (Mi összefoglaltuk, hogy kik és mivel készülnek.) Néhány fejlesztő a Game File-nak nyilatkozott arról, hogy milyen tapasztalataik vannak az új rendszeren való munkával kapcsolatban. Dennis Shirk a Firaxistól (akik a Sid Meier’s Civilization VII-et fejlesztik a Nintendo Switch 2-re) azt mondta, hogy nagyon könnyű volt a munka az új platformon.

A Sid Meier’s Civilization franchise egyik felelős producere szerint a szoftveres fejlesztőkészletük (SDK-juk) nagyszerű, ahogy az ügyféltámogatásuk, a fejlesztői támogatásuk, a fejlesztői kapcsolataik is. Szerinte a Nintendo tudta, hogy ezen a platformon kívánatos játék lesz a Sid Meier’s Civilization VII (ami a platform nyitócímeinek egyike lesz, és már október óta fejlesztés alatt áll a port), mert ez egy nagyszerű bemutatója lanne a Nintendo Switch 2 egerének, és Shirk szerint annyira jól párosul a meglévő PC-s közönségükkel, mert van cross-play.

Más fejlesztők, például a Hogwarts Legacy-t fejlesztő Avalanche Software már körülbelül egy éve dolgozik a Switch 2-re való portoláson. A stúdió eredetileg a Nintendo Switch verzióval kezdte, és nagyon gyorsan nagyon jó eredményeket kaptak, ám a fejlesztők úgy érezték, hogy annál jobb minőségű terméket is készítenének, ha sok nagy felbontású assetet hoznának be, illetve megnövelnék a felbontást, a textúrák minőségét, a világítást, illetve a világ streamelését.

A Hogwarts Legacy Nintendo Switch 2 változata és az eredeti, visszafogott Nintendo Switch portja között az a figyelemre méltó változás, hogy több nagy terhelést eltávolítottak, például amikor belépünk Roxmort faluba (Hogsmeade). A PlayStation 5-ön és az Xbox Series-en ez zökkenőmentes átmenet volt, a Switch-en azonban a játékosok kénytelenek voltak várni. A Roxfort kastély több területét is megváltoztatták a Nintendo Switch verzióhoz a teljesítménykorlátozások miatt.

Kérdés, hogy meddig gondolkodnak ennyire pozitívan.

Forrás: VGC, Game File

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu