A Nintendo Switch 2 nem lesz olcsó, de a Nintendo nem hagyja cserben a régi játékosokat

Az, hogy 4K-ban és 60 FPS-sel fut a Switch 2-n a Yakuza 0, csak a jéghegy csúcsa: a játék új jelenetekkel is bővül. A múlt heti Nintendo Directen bejelentett Director’s Cut közel félórányi vadonatúj átvezetőt tartalmaz majd.

 

A Nintendo Switch 2 az utóbbi évek egyik legjobban várt konzolja. A japán cég új gépe jobb grafikát, számos technikai újítást és egy igazán izgalmas játékkínálatot ígér. A konzol június 5-én jelenik meg, és ezzel újabb fejezetet nyit a Nintendo történetében. Ugyanakkor a készülék és a játékok ára komoly vitákat váltott ki, amire reagálva a cég egyik vezetője biztosította a közönséget arról, hogy nem hagyják magukra azokat sem, akik még nem tudják vagy akarják megvásárolni az új konzolt.

A Nintendo of America elnöke, Doug Bowser a CBC-nek adott interjúban elmondta, hogy bár a Switch 2 ára tükrözi a technológiai tartalmát és az exkluzív élményeket, a cég tudatában van annak, hogy nem minden játékos engedheti meg magának az új gépet. Ezért döntöttek úgy, hogy a jelenlegi Switch platformot legalább 2026-ig aktívan támogatják.

„Amikor a Nintendo Switch 2-re gondolunk, és azokra a funkciókra, amiket nyújt, úgy véljük, az ár tükrözi a gép értékét és az élményt, amit ad. Ugyanakkor tudjuk, hogy vannak, akik ezt nem engedhetik meg maguknak. Éppen ezért tartjuk elérhetővé a régi modelleket is, hogy továbbra is be lehessen lépni a Nintendo világába, részesei lehessenek ezeknek a karaktereknek és történeteknek – bármelyik platformon.”

 

Trump vámjai és az árazási zűrzavar

 

A Nintendo tegnap megerősítette, hogy a Switch 2 játékai „változó árképzés” szerint kerülnek majd a boltokba. Ez annak fényében vált égető kérdéssé, hogy a Mario Kart: World fizikai verzióját 90 eurós áron listázták. A vállalat ugyanakkor aggodalmát fejezte ki az Donald Trump által bevezetett vámok miatt is, és ezért halasztották el az amerikai előrendelési dátumot. Az elmúlt órákban Kanadában is ugyanez történt. Bár a konzol megjelenési dátuma továbbra is június 5., egyelőre nem tudni, hogy a gép, a játékok és a kiegészítők ára emelkedik-e a vámintézkedések miatt.

Forrás: 3djuegos

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.