Most már csak az a kérdés, hogy mikor jut a Sony eszébe esetleg PC-re is áthozni a játékot… vagy ez is a Demon’s Souls Remake sorsára jut (exkluzív marad)?
Az Astro Bot volt a 2025-ös BAFTA Game Awards nagy győztese, ugyanis öt díjat, köztük a legjobb játéknak járó elismerést is bezsebelte. A PlayStation 5-ös platformer a Team Asobitól a hang, animáció, játéktervezési és családi díjakat is hazavihette. A brit The Chinese Room stúdiótól származó Still Wakes The Deep szintén három díjat nyert. Kettőt pedig Alec Newman és Karen Dunbar színészek kaptak az olajfúrótornyon játszódó horrorjátékban nyújtott alakításukért. A tavaly nagy sikert aratott kooperatív játék, a Helldivers 2 két díjat kapott (a többjátékos és a zenei kategóriában).
A díjakat egyébként meglehetősen eklektikusan osztották el a játékok között, ugyanis a kártyás rogueike Balatro, a platformer Neva és a narratívára építő akciójáték, a Senua’s Saga: Hellblade II is elismerésben részesült. A játékoknak meg kellett felelnie egy kritériumnak, hogy jelölést kaphassanak, ugyanis 2023. november 25. és 2024. november 15. között kellett megjelenniük. Egy díjat korábban már bejelentettek, ugyanis a BAFTA Fellowship díjat Shimomura Yoko, a többek között a Kingdom Hearts, a Xenoblade és a Final Fantasy sorozatokban végzett munkája kapcsán ismert zeneszerző kapta.
Nézzük a kategóriákat és nyerteseket (zárójelben a fejlesztőkkel vagy a játék nevével):
- Animáció: Astro Bot (Team Asobi)
- Művészi teljesítmény: Neva (Nomada Studio)
- Audio teljesítmény: Astro Bot (Team Asobi)
- Legjobb játék: Astro Bot (Team Asobi)
- Brit játék: Thank Goodness You’re Here! (Coal Supper)
- Debütáló játék: Balatro (LocalThunk)
- Evolving Games (fejlődő játékok): Vampire Survivors (Poncle)
- Családi: Astro Bot (Team Asobi)
- Fellowship: Yoko Shimomura
- Game Beyond Entertainment (szórakoztatáson átívelő játék): Tales of Kenzera: Zau
- Játéktervezés: Astro Bot (Team Asobi)
- Multiplayer: Helldivers 2 (Arrowhead Game Studios)
- Zene: Helldivers 2 (Arrowhead Game Studios)
- Narratíva: Metaphor ReFantazio (Studio Zero)
- Új IP: Still Wakes The Deep (The Chinese Room)
- Előadóművész főszerepben: Alec Newman (Still Wakes The Deep)
- Mellékszerepben nyújtott alakítás: Karen Dunbar (Still Wakes The Deep)
- Technikai teljesítmény: Senua’s Saga: Hellblade II (Ninja Theory)
Forrás: Gamesindustry



