Viszont ez nagy szerepet játszott abban, hogy a stúdió végül arra az irányra álljon be a 2000-es évek végén, aminek például a Dishonoredot is köszönhetjük…
Az egyik legszerencsétlenebb kihagyott ziccer a játékvilágban az Arkane törölt Ravenholm-játéka lenne. 2007-2008 körül az Arkane egy önálló spin-offon dolgozott, amelyben a játékosok visszatérhettek volna a Half-Life 2 zombiktól hemzsegő Ravenholmjába. Törölték, mert az Arkane nem tudta időben befejezni. Ez akkoriban történt, amikor a Valve még erősen próbálkozott az epizodikus formátummal, de végül Gabe Newellék bicskája is beletört a koncepcióba.
A játékkészítés drága és költséges folyamat, és még akkortájt sem volt a Valve egy iparági óriás (akkor még messze nem volt olyan népszerű a Steam mint manapság). De azt hallani, hogy volt valami teljesen játszható, amin csak fél évvel többet kellett volna csiszolni, de végül nem volt befejezve, az bizony eléggé fájó lehet. Csakhogy az Arkane stúdió rengeteget tanult a tapasztalatokból. Ebben szerepe volt az idén elhunyt művésznek, Viktor Antonovnak is, aki egyfajta látnok volt. Lényegében ő hozta létre a Half-Life és a Dishonored élénk, brutalista esztétikáját, és nagy hatással volt az egész iparágra. Erről is beszélt Raphael Colantonio, az Arkane társalapítója a Quad Damage podcast során:
„Őszintén szólva nagyszerű volt. És szerintem a Valve-nál dolgozó emberek, akik kipróbálták – ha megkérdeznénk őket, valószínűleg egyetértenének. A helyzet azonban az, hogy szükségünk lett volna még egy évre, vagy legalább hat hónapra. És a Valve-nak volt egy nagyon világos üzleti terve ezekre az epizódokra. Megpróbálták működésre bírni az epizódüzletet, de belsőleg nem tudták, mert a költségek túl magasak voltak. Ezért velünk próbálkoztak, és 12 hónapot kaptunk. Őszintén szólva volt egy alfánk. Az egész játék játszható volt az elejétől a végéig. Volt egy-két olyan filmes pillanatunk, ami igazán csiszolt és lenyűgöző volt. De aztán még hat hónapot, vagy még többet kellett volna várnunk, hogy a játék elérje azt a szintet, ahol lennie kell.
Amikor a játékot elkaszálták, nagyon meg voltunk döbbenve… valójában, amit nem tudtunk, hogy a Ravenholm egyfajta tanulópénz volt számunkra, és ez volt az érettségink. Viktor Antonov képzett ki minket az összes művészeti gyakorlatra, hogy hogyan kell egy pályán gondolkodni, hogyan kell az építészetben gondolkodni… Ez a Viktorral való találkozás kulcsfontosságú volt a későbbi Arkane számára. Ő egy fantasztikus művész volt. Annyi karizmája volt, és mindenki, aki találkozott vele, hipnotizálva érezte magát ettől a különleges személytől. Valamiféle zseni volt, és tényleg részt vett abban, hogy az Arkane azzá váljon, amivé lett,” mondta Colantonio.
Kár azért, hogy a Valve végül ejtette az Arkane projektjét…
Forrás: PCGamer



