FILMKRITIKA – Kevés jobb érzés van annál, mint amikor egy thriller pontosan tudja, mit akar, és egyetlen másodpercet sem veszteget a lényegtelenre. Christopher Landon Gyilkos randi című filmje pont ilyen: egy feszes tempójú, két helyszínen játszódó kamarathriller, amely kis szereplőgárdával, ám annál nagyobb intenzitással igyekszik maximálisan szórakoztatni a nézőt.

Bár mai, okostelefonos technológiára épül, a Gyilkos randi felépítése és sztárereje régi vágású mozis élményt idéz. Meghann Fahy (The White Lotus) és Brandon Sklenar (1923) ugyan a tévéképernyőn váltak ismertté, de abszolút filmsztárok: olyan karakterek, akiket a kamera egyszerűen imád. Jól áll nekik a mozivászon, különösen, amikor egyetlen, lidérces éjszakán keresztül kell helytállniuk. Van bennük az a megfoghatatlan jelenlét, ami már generációk óta a legemlékezetesebb thrillerek alappillére.

Az első zuhanásnál kapaszkodj meg

Nem állítjuk, hogy a Gyilkos randi minden idők legjobb thrillere lenne. De manapság, amikor annyi hasonló film szenved identitászavarban, külön öröm egy olyan alkotást látni, amelyet eleve hullámvasútnak terveztek. És az első lejtmenet bizony nem kispályás. Fahy Violetként tűnik fel, és már a nyitójelenetben egy erőszakos kapcsolat sötét mélyére ránt minket. A kisfia, Toby (Jacob Robinson) apja meghal – hogy Violet ölte-e meg, az csak később derül ki –, és a nő érthető módon nem siet visszatérni a randizás világába. Évekkel később mégis elmegy vacsorázni egy Henry nevű férfival (Sklenar), akivel eddig csak üzenetben beszélgetett. A férfi egy elegáns chicagói étterembe, a Palate-ba foglal asztalt, magasan a város felett.

Kicsit késik, és azt kéri, Violet addig várja meg a bárnál. Ott kezd igazán begyorsulni a történet. Miután néhány érdektelennek tűnő karakterrel találkozik – a hostess, a pultos, a zongorista és egy szerencsétlen vakrandizó vendég – Violet mobiljára furcsa üzenetek kezdenek érkezni egy „DigiDrop” nevű alkalmazáson keresztül. Az üzenetek maximum 15 méterről érkeznek – vagyis valaki az étteremben ül –, és eleinte úgy tűnik, csak néhány éretlen kamasz poénkodik a sarokból. De a hangulat hamar sötét fordulatot vesz. Egy videóüzenetben egy maszkos férfi jelenik meg Violet otthonában, és azzal fenyegetőzik, hogy megöli Toby-t és Violet húgát, Jen-t (Violett Beane). A zsaroló feltétele egyszerű: Violetnek teljesítenie kell minden utasítást, különben a családja meghal.

A hallgatás ára

Természetesen, ahogy a műfaj megköveteli, Violet senkinek sem beszélhet a történtekről. A film első felében kétségbeesetten próbál segítséget kérni, de mindig elakad valahol – mintha maga a rendszer lenne süket és vak a bajban lévő nők segélykiáltásaira. Miközben a sármos Henry próbálja megfejteni Violet egyre furcsább viselkedését, már-már attól kezdünk tartani, hogy a film végül egy klasszikus megmentős történetbe csúszik át. De Jillian Jacobs és Chris Roach forgatókönyve okosan kerüli ezt a sablont. Ez itt Violet filmje. Egy túlélő története, aki újra és újra kénytelen szembenézni saját rémálmaival, és mindent megtenni azért, hogy megvédje a fiát – és saját magát.

Gyakori, hogy a tévésztárok elveszítik varázsukat a nagyvásznon – de Fahy nem közéjük tartozik. Lenyűgöző természetességgel és intenzitással jeleníti meg Violet küzdelmét. Ha nem hinnénk el neki, amit átél, a Gyilkos randi egyszerűen összeomlana a saját terhe alatt. De Fahy nem engedi, hogy ez megtörténjen, és Landon rendezőként kiválóan érzi, mitől működik ez a történet: szinte le sem veszi róla a kamerát. Így mi is Violet bőrébe bújunk – fogalmunk sincs, ki és miért kínozza őt, vagy hogyan mászhat ki ebből az egészből. A Boldog halálnapot! és a Freaky rendezője ezúttal félreteszi a korábbi filmjeire jellemző humort, és jóval földhözragadtabb hangnemet üt meg – de közben sosem válik öncélúan komorrá. Tehetséges filmes, aki szintén tehetséges stábtagokkal dolgozik együtt – különösen említést érdemel a vágó Ben Baudhuin és a zeneszerző Bear McCreary. A végeredmény egy feszes, szórakoztató film, ami komolyan veszi magát – de nem túlságosan.

Ne agyald túl, csak kapaszkodj!

Ha utólag elkezdjük elemezni a Gyilkos randi történetét, könnyen rájöhetünk, hogy sok mindennek nincs sok értelme – az egész terv elsőre is elég hajmeresztőnek tűnik. A főgonosz leleplezése sem fog senkit sokkolni. De nézés közben ez egyáltalán nem számít. Mint minden jó hullámvasút esetében, itt is a menet közbeni izgalmak, a hirtelen fordulatok, a feszültség és az ismeretlenség az, ami számít – nem feltétlenül a végállomás. És ami a legjobb: ettől a filmtől garantáltan nem lesz hányingered.

– Herpai Gergely „BadSector” –