A STALKER 2 fejlesztői komolyan veszik a játék jövőjét. A GSC Game World negyedéves frissítési menetrendet vázolt fel, amelyben mesterséges intelligencia-fejlesztések, új fegyverek és egy rakás extra szerepel – mindez annak érdekében, hogy a játék valóban olyan legyen, amilyet megérdemel a közönség.
2024 egyik legnagyobb szabású játéka végre megkapja azokat a javításokat, amelyeket korábban megígértek. A STALKER 2: Heart of Chornobyl nemcsak a posztapokaliptikus FPS-ek között tűnt ki, hanem fejlesztési háttere miatt is: a GSC Game World a háború sújtotta Ukrajnában dolgozott a projekten, amely 2024 novemberében jelent meg, és rövid idő alatt komoly kritikai és üzleti sikert aratott. Mindez ellenére több ponton is ráfért a csiszolás a játékra.
A GSC Game World most hivatalosan is bemutatta a STALKER 2 negyedéves frissítési ütemtervét, amely a játékosok visszajelzései alapján készül. Az A-Life rendszer – amely az NPC-k viselkedését modellezi – jelentős átalakítást kap a nyár előtt, hogy visszahozza azt a komplexitást, amely az eredeti trilógiát is jellemezte. A stúdió ezen túl negyedéves frissítéseket ígér új fegyverekkel, kibővített felszereléskezeléssel és finomhangolt játékmeneti egyensúllyal.
A bejelentett tartalmak mind ingyenesen érkeznek, ugyanakkor a jövőbeli kiegészítők már fizetősek lehetnek. A közzétett ütemterv egyértelműen a minőséget helyezi előtérbe a gyorsasággal szemben, így minden frissítés két tesztelési fázison (belső és zárt béta) megy majd át, hogy minimalizálják a hibákat. Az egyik legizgalmasabb újdonság a mutánsok utáni zsákmány bevezetése, ami azt jelenti, hogy ezek levadászása jóval több jutalmat hoz majd a játékosoknak.
STALKER 2 frissítési terv a következő hónapokra
A stabilitási fejlesztéseken, optimalizáláson és hibajavításokon túl a GSC Game World azt is megerősítette, hogy dolgoznak a STALKER-trilógia újgenerációs konzolos változatán is. A fejlesztők szerint az első negyedévben két nagy frissítés is megjelent, amelyek a legsürgetőbb problémákat kezelték. „A Zóna folyamatosan változik, és változni is fog. A STALKER 2 az lesz, amit megálmodtunk – és amit ti megérdemeltek. Az ütemterv negyedéves bontásban halad tovább” – áll a stúdió közleményében.
Forrás: Windows Central