MOZI HÍREK – Ahogy Edgar Wright eredeti Hangya-filmje is eltűnt a Marvel univerzum süllyesztőjében, úgy a Blade újraindítása is teljesen vakvágányra futott. A gyártás során annyi probléma és csúszás adódott, hogy a Marvel Studios határozatlan időre levette a filmet a bemutatónaptárról. Delroy Lindo, aki korábban Mahershala Ali oldalán játszott volna a főszerepben, most beszélt arról, mennyire ígéretes volt a projekt az elején, mielőtt – ahogy ő fogalmazott – minden kisiklott.
Delroy Lindo a közelgő Sinners című horrorfilm kapcsán adott interjút az Entertainment Weekly-nek, ahol visszaemlékezett a rövid ideig tartó munkájára a Marvel-féle Blade rebooton. „Amikor a Marvel megkeresett, úgy tűnt, tényleg kíváncsiak a meglátásaimra” – kezdte a színész. A Blade újraindítását még 2019-ben jelentette be Kevin Feige, Mahershala Ali főszereplésével. Bár a halasztások egy része külső tényezők, például a COVID-járvány és a SAG-AFTRA, valamint a WGA sztrájkok miatt történt, a film belső problémákkal is küzdött.
Lindo nem ment bele a részletekbe, miért is szállt ki a projektből – hivatalosan tavaly októberben vált meg a filmtől, miután a Marvel leállította annak premierjét. Ugyanakkor felvillantott egy képet arról, mennyire izgalmas volt a korai kreatív folyamat. „A különböző beszélgetések, amiket a producerekkel, az akkori íróval és rendezővel folytattam, rendkívül befogadó hangulatúak voltak” – magyarázta, majd így folytatta: „A koncepció lenyűgöző volt, és a karakter, akit formálni akartunk, szintén izgalmasnak tűnt. Aztán valamiért minden kisiklott.”
Lesz-e valaha Blade-film?
A Blade-et a Marvel Studios nem törölte hivatalosan, de határozatlan időre felfüggesztette. Nincs új premierdátum, sem gyártási ütemterv. Ez a legtöbb esetben halálos ítélet egy filmre nézve – néha még akkor is, ha a forgatás már lezajlott, ahogy a DC-féle Batgirl esetében is láttuk. Ennek ellenére még nem halt meg teljesen a projekt.
Mahershala Ali továbbra is a főszerepre szerződött, és sok rajongó izgatottan várja, mit kezd majd Wesley Snipes legendás alakításának örökségével. Ali kétszeres Oscar-díjas színészként kétségkívül ígéretes választás. A modern horror ikonja, Mia Goth is még mindig szerepel a szereposztásban – bár karakterét hivatalosan nem jelentették be, sokan úgy vélik, ő lesz a film főgonosza, Lilith.
Jelenleg viszont nincs rendezője a filmnek. Miután Yann Demange 2023 júniusában kiszállt, a Marvel azóta sem talált utódot. Egyes pletykák szerint még keresik a megfelelő embert, más források viszont már azt állítják, a stúdió egyszerűen elvesztette az érdeklődését a projekt iránt.
Forrás: Entertainment Weekly