Az Atomfall, a Rebellion legújabb nyílt világú akciójátéka már több mint kétmillió játékost hódított meg a megjelenése óta – és ebben kulcsszerepe volt annak, hogy az Xbox Game Pass első napos címként hozta el. Erről beszélt Jason Kingsley, a brit fejlesztőstúdió vezérigazgatója a GamesIndustry.biz-nek adott interjújában, ahol részletesen elemezte, hogyan segítette a Microsoft előfizetéses rendszere az új IP felfutását.
„Ez hatalmas siker volt.” – fogalmazott Kingsley. „A Microsoft fantasztikus partner volt. A méretükből és tapasztalatukból fakadó előnyöket egy olyan kis projekt esetében is érvényesíteni tudták, mint a miénk, és ez mindkét fél számára jól sült el.” Az Atomfall márciusban jelent meg PC-re, PS5-re és Xbox Series X-re, és már az első napon bekerült a Game Pass kínálatába – ezzel milliók figyelmét felkeltve, akik kíváncsiak voltak erre a nukleáris katasztrófa utáni Egyesült Királyságban játszódó alternatív történelmi kalandra.
A Game Pass bevált döntés volt
A Rebellion vezetője szerint a Game Pass különösen az egyik legnagyobb kihívásban segítette őket: a láthatóságban. „A Game Pass-szel el lehet érni, hogy az emberek kipróbálják a játékot, és ha tetszik nekik, megosztják a közösségi médiában. Ez felkelti azok érdeklődését is, akik nem előfizetők, és néhányan közülük végül meg is veszik a játékot.” – magyarázta Kingsley. Bár még nem állnak rendelkezésre végleges eladási adatok, a szájról szájra terjedő ajánlások jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy túlteljesítsék a belső elvárásokat.
Habár sokan felszínesen a Fallout-hoz hasonlították a játékot, Kingsley szerint az Atomfall saját, egyedi identitással rendelkezik, és leginkább olyan brit sci-fi klasszikusok inspirálták, mint a The Day of the Triffids vagy a The Death of Grass. „Reméltük, hogy amikor valaki kézbe veszi a kontrollert, egyértelművé válik számára, hogy valami teljesen sajátot akartunk készíteni – és ezt a játékosok is így érzik.”
Kingsley emellett a pénzügyi kockázatok csökkentését is kiemelte, mint a Game Pass egyik legnagyobb előnyét. A Microsoft garantál egy minimális bevételt a szolgáltatásba bekerülő játékoknak – ez pedig létfontosságú olyan stúdiók számára, mint a Rebellion, akiknek nincs lehetőségük százmilliós büdzsével dolgozni. „Nekünk szó szerint nincs kétszázmillió dollárunk egy játékra.” – mondta őszintén a cégvezető, aki büszke arra, hogy a kreatív szabadságuk megőrzése mellett is nyereséges tudott maradni a projekt.
Az Atomfall nemcsak az elvárt eladási számokat múlta felül, hanem megnyitotta az utat egy lehetséges folytatás előtt is. Bár hivatalosan még semmit sem erősítettek meg, Kingsley utalt rá, hogy a stúdió komolyan fontolgatja a széria folytatását. Eközben a Rebellion világos stratégiával halad tovább: projektjeik kétharmada folytatás lesz, a maradék pedig új IP, amivel tovább feszegethetik a határokat. A Game Pass pedig ehhez tökéletes platformnak bizonyult.
Forrás: 3djuegos