Bár az új Battlefield még mindig nem rendelkezik névvel sem, az Electronic Arts többet is bemutat abból, hogy mire számíthatunk a franchise új részében.
A Battlefield Labs legújabb frissítése a következő Battlefield epizódról a rombolhatóságra összpontosít, és egy kis játékmenetet is mutat a még félkész buildből. Ebből pedig úgy tűnik, hogy a régimódi pusztítás (amit a Battlefield 3 és 4 során láthattunk már több mint egy évtizede) vissza fog térni a következő részben, amire eléggé összpontosít az Electronic Arts.
Ezért is jött létre a Battlefield Team. Ebben több stúdió van (DICE, Criterion, Ripple Effect, EA Motive). A fejlesztők először a rombolhatósággal kapcsolatos filozófiájukról beszéltek, majd azt is elmagyarázzák, hogy a környezetek fizikailag is leépülnek a sérüléstől, és az épületek almaként funkcionálnak. Először a külső falak semmisülnek meg, majd a „mag” pusztul el a nagy küzdelmek során.
„A rombolással kapcsolatos céljaink középpontjában az áll, hogy további játékmenet-mélységet adjunk hozzá azáltal, hogy lehetővé tesszük taktikai előnyök céljából a környezet átformálását és a környezeted átalakítását. A rombolást könnyen azonosítható vizuális és hangnyelv köré tervezzük, amely lehetővé teszi, hogy megértsd, mit lehet elpusztítani, megváltoztatni vagy átalakítani a játék során. Célunk, hogy a rombolás a Battlefield-élmény szerves részévé váljon, hogy egy intuitív, szórakoztató és kifizetődő környezetet hozzunk létre, ahol úgy érzed, hogy képes vagy alakítani a körülötted lévő világot. Az új mechanikák lehetővé teszik, hogy a játék során több, a pusztítással kapcsolatos lehetőséget teremts, valamint hogy különböző fegyverek vagy járműtípusok használatával befolyásolni tudd a környezetedet. Például a pusztítás által okozott törmelék mostantól a csatatéren marad, és lehetővé teszi, hogy új fedezék- és védelmi lehetőségeket teremts és használj ki,” mondták a fejlesztők.
A rombolhatóságot is a Battlefield Labs tesztprogramban résztvevő játékosok visszajelzései alapján finomhangolják. Erre persze még mindig lehet jelentkezni. A Battlefield új része elvileg idén fog megjelenni PlayStation 5-re, Xbox Series-re és PC-re.
Forrás: WCCFTech