Az Oblivion remastere derékba törte az indie megjelenéseket

„Imádom az Obliviont, de együtt érzek a csapatommal.” A szerepjáték váratlan újrakiadása nemcsak ezt a játékot, hanem az e heti többi premiert is felforgatta. A Raw Fury kiadó kiáll a Bethesda és a Virtuos mellett, de elsősorban a Post Trauma és a Clair Obscur miatt aggódik, amelyek most háttérbe szorulnak.

 

Hiába számítottak rá sokan, a The Elder Scrolls IV: Oblivion Remastered megjelenése mégis sokként érte a játékosokat és az iparág szereplőit – főleg azokat, akik nem hittek a korábbi pletykáknak és szivárgásoknak. Kevés játék esetében fordul elő, hogy a bejelentés napján már játszhatóvá válik, de ez most pontosan így történt. Az egyik legjobban meglepett és megdöbbent szereplő a Raw Fury volt. A független játékokat támogató kiadó nemrég jelentette meg a Post Trauma című pszichológiai horrorjátékot, és bár örülnek annak, hogy az Oblivion ismét reflektorfénybe került, szerintük az ilyen „árnyékmegjelenések” komolyan ártanak a kisebb stúdióknak és játékaiknak.

Jónas Antonsson, a Raw Fury alapítója és vezérigazgatója őszintén beszélt az Oblivion iránt érzett rajongásáról – és ezzel párhuzamosan az aggodalmairól is: „Imádom az Obliviont, örülök, hogy új életet kapott, de indie fejlesztői szemszögből az ilyen nagy, váratlan megjelenések komoly problémát jelentenek. Minden más eltűnik a zajban.” – írta közösségi oldalán. Elmondása szerint a kisebb stúdióknak nincs meg az a marketingháttere és pénzügyi mozgástere, hogy versenyre keljenek a nagy nevekkel, ezért hónapokon át precízen időzítik megjelenéseiket – amit egy efféle meglepetés teljesen keresztülhúz.

Antonsson szerint az okozza a legnagyobb gondot, hogy a Oblivion Remastered-hez hasonló bejelentés nélküli megjelenések teljesen lebénítják az olyan független kiadókat, mint a Raw Fury. Bár voltak előzetes kiszivárgások, a tényleges piacra dobás időpontját senki sem látta jönni, így például a spanyol Red Soul Games éveken át fejlesztett játéka, a Post Trauma teljesen a háttérbe szorult, pedig most jelent meg.

 

A Clair Obscur is megérezte az Oblivion-vihar hatását

 

A Post Trauma esete nem egyedi. A Kepler Interactive gondozásában napvilágot látott taktikai szerepjáték, a Clair Obscur: Expedition 33 is elszenvedte az „Oblivion-vihar” hatását – bár ők próbálták humorral kezelni a helyzetet: „Olyan ez, mint a Barbenheimer” – poénkodott a fejlesztőcsapat a közösségi médiában. Ennek ellenére a független stúdiók általános hangulata inkább a lemondás és a csalódottság. Ezek a stúdiók hónapokat, éveket fektetnek projektjeikbe, és fájdalmas látniuk, amikor munkájuk láthatatlan marad egy óriás miatt, amely egyik napról a másikra letarolja az iparágat.

Antonsson zárógondolatként együttérzését fejezte ki: „Szeretjük ezt a játékot, ami most megjelent, de átérezzük a saját csapatunk helyzetét – különösen annak a fejlesztőnek a sorsát, akivel évek óta dolgozunk együtt, és aki a lelkét is beletette ebbe a játékba.”

Forrás: 3djuegos

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu