TESZT – Nem kis kihívás elé állította a Slipgate Ironworks és a 2B Games csapatát a Tempest Rising, de sikerült nekik a lehetetlen: a klasszikus valós idejű stratégiai játékok régi ízét úgy öntötték modern formába, hogy az ne csak egy múltidéző próbálkozásnak hasson, hanem egy teljes értékű, saját karakterrel rendelkező játéknak. Bár látványosan közel repült a Command & Conquer (C&C) hagyományaihoz, mégsem fulladt utánzatba – sikerült megőriznie az egyediségét.

A megjelenés körül akadt egy kis baki, ami végül csak jót tett a játéknak: eredetileg április 24-re volt kitűzve, de véletlenül már 17-én elérhetővé vált. A 3D Realms és a Knights Peak pedig nem pánikolt, hanem egyszerűen beletörődött. Így legalább hamarabb elkezdhettük az uránért vívott háborút.

A Westwood-örökség nyomában

Ha valaki kicsit is ismeri a C&C dallamait, az azonnal rá fog ismerni néhány ismerős hangulatra a Tempest Rising zenéjében. Ez nem véletlen: a zeneszerző nem más, mint Frank Klepacki – igen, az a Frank Klepacki, aki a Red Alert ikonikus soundtrackjét is jegyezte a Westwood Studios kötelékében. És itt még nincs vége a párhuzamoknak. Két játszható frakció van (Tempest Dynasty és Global Defense Force), a járművek sokszor szinte betűre ugyanazt a nevet viselik, és a játékmenet is több helyen egyértelműen a C&C-t idézi: bázisépítés, nyersanyaggyűjtés, és természetesen egy izmos egyjátékos kampány – mindkét oldalon 11 küldetéssel. A sztori 1997-ben játszódik, egy alternatív történelmi szálon, ahol a kubai rakétaválság teljes nukleáris háborúvá fajult. A GDF és a TD azóta is egymást püföli a dominanciáért: előbbi a high-tech eszközökben, utóbbi a nyers erőben hisz. A Tempest nevű anyag lett az új olaj – mindenki ezt akarja, mindenáron. És persze megjelenik egy harmadik frakció is, a Veti, akik rendesen felforgatják a képletet. Nincsenek egyértelmű jók vagy rosszak: morálisan szürkezónás döntések várnak ránk. A missziók eleinte egyszerűnek tűnnek, de hamar beindulnak a másodlagos küldetések is, amik ugyan nem kötelezőek, de sokkal élvezetesebbé és komplexebbé teszik a játékot. Akár még kihívásként is felfoghatjuk, hogy minden feladatot teljesítsünk. A küldetések közti jelenetek nem igazán maradnak meg az ember fejében, de a sztori szempontjából azért nem teljesen feleslegesek. A párbeszéd-fák is jelen vannak, de nem fontosak a továbbjutáshoz – ha valaki azonnal a csatába akar ugrani, megteheti. A GDF karakterei sajnos eléggé felejthetők, viszont a TD oldalán a ruszki akcentusos megszólalások kifejezetten szórakoztatóak. A játékmenet egyszerre retró és modern: a klasszikus kő-papír-olló rendszer még mindig működik. A könnyű egységek a gyalogosokat, a gyalogság a tankokat, a tankok pedig a könnyű egységeket gyepálják el hatékonyan. Ezt egészítik ki a buffok és a speciális képességek. A GDF high-tech megoldásokat alkalmaz, míg a TD inkább a tűzerőben bízik – előbbi adatokat gyűjt, utóbbi lángszóróval megy neki mindennek.

Ismerősen idegen

A GDF hosszú távú, drónos támadásokkal operál, próbálja felmérni a terepet, információt gyűjteni, akár robbanó hordókat is felrobbantva. A TD ezzel szemben brutálisan nyomul a Tempest-alapú fegyverekkel, tűz és fém minden mennyiségben. A GDF-nél valós időben látjuk az építkezést, míg a TD-nél a struktúrák a háttérben épülnek, majd a menüből lehet őket aktiválni. Ez a kétféle megközelítés eleinte zavaró lehet, ha épp frakciót váltasz, de hamar belerázódsz. Az egységdesign kifejezetten ötletes – például a GDF Trebuchet nevű tankja képes átalakulni. A TD-nél is akadnak remek példák, de ezeket inkább fedezze fel mindenki maga. A dizájn rendben van, a játékmenetben pedig tényleg számít, hogy tudd, ki mire képes. Ezekből lehet jól kombinálni, és ütős hadsereget összehozni, miközben persze figyelned kell az erőforrásokra is. A kampányok végigjátszása erősen ajánlott – egyrészt tanulságos, másrészt kifejezetten élvezetes. Egyedül a pályatervezés nem emelkedik ki: nem rossz, csak épp felejthető. Viszont a kezelőfelület letisztult, és az is remek, hogy a bal Alt gombbal az egységeket egy sebességre állíthatod, vagy akár külön típusokat is kijelölhetsz.

Mikro- és makromenedzsment deluxe

A Tempest Rising azért működik olyan jól, mert bár tiszteletet ad a C&C-nek, nem másolja le szolgaian. A kisebb küldetések is képesek lekötni, a látvány pofás, és stabilan fut – bár néha kicsit vicces, amikor a szájmozgás és a hang nincs köszönő viszonyban. Ez így egy erős 7/10, de néhány jobb pályával akár a 8-ast is elérné. A műfaj rajongóinak ez simán ajánlott vétel – nem fognak csalódni.

-V-

Kiadó: 3D Realms, Knights Peak
Fejlesztő: Slipgate Ironworks, 2B Games
Stílus: Valós idejű stratégiai játék (RTS)
Megjelenés: 2025. április 17.