INTERJÚ – A Csongor és Tünde animációs filmben Geszti Péter egy csintalan ördögfiókát, Kurrah-t szólaltatja meg, akinek játékossága és szemtelensége meglepően közel áll a színész-dalszövegíró egyéniségéhez. Az új adaptáció kapcsán beszélgettünk vele gyermeki én megőrzéséről, szinkronról, zeneiparról, és arról, miért nem vonzotta soha a kontroller világa.

A klasszikus Vörösmarty-mű rajzfilmes adaptációjában Geszti Péter egy olyan karaktert szólaltat meg, aki egyszerre játékos és gonoszka – Kurrah, a csintalan ördögfi. Bár a magyar nézők számára a hangja régóta ismerős lehet animációs filmekből, reklámokból vagy zenés szövegekből, ez a szerep most különösen közel áll hozzá: gyermeki énjének megőrzéséről, a színészi játék szabadságáról és a múltba nyúló alkotói ösztönökről is szól. Az interjúban szóba kerül a szinkronizálás kihívása, a digitális zeneipar ellentmondásai, az állami támogatások kérdése, sőt még az is, hogy miért kerüli ösztönösen a videójátékokat – és vajon vállalna-e szinkronszerepet egy játékban, ha felkérnék?

theGeek: Hogyan kerültél a Csongor és Tünde animációs film projektjébe, és mi vonzott ebben a szerepben?

Geszti Péter: Hogy miért engem hívtak, azt igazából nem tudom, de vannak sejtéseim. Az egyik az lehet, hogy gyerekszínészként már szerepeltem a Ludas Matyiban, és talán emiatt maradt valami emlék vagy bizalom. A másik oka, hogy én ezeket a feladatokat mindig szívesen vállalom. Ez számomra játék, időutazás. Visszatérés a gyerekkori tevékenységeimhez, ami segít megőrizni bennem azt az ént, ami inspirált és nyitott tud maradni. Mindent megteszek azért, hogy felnőttként is megőrizzem ezt a gyermeki nézőpontot.

tG: Kurrah, az ördögfi szerepe hogyan különbözik a korábbi szinkronszerepeidtől, mondjuk a Jégkorszak lajhárjától?

G.P.: A legfontosabb dolog az volt, hogy ne a lajhár hangján szólaljak meg. Könnyen előfordulhat, hogy az ember beleragad egy korábbi karakterébe, főleg ha nem szinkronizál rendszeresen. Kurrah egy kicsit gonoszka, és amikor kerestem a hangját, néha Haumann Péter Hókuszpókja ugrott be ösztönösen. Ezért is fontos a szinkronrendező szerepe – hogy figyelmeztessen, ha rossz irányba megyek. De megmaradt bennem egyfajta játékos késztetés, aminek a hétköznapokban is gyakran teret adok, például társaságban, amikor elváltoztatom a hangomat. Szóval nekem ez nem munka, hanem szórakozás.

tG: Nehezebbnek érzed ezt a fajta munkát, mint mondjuk a zenélést vagy akár a színpadot?

G.P.: Szerencsére nem lettem színész, és ez szerintem jó döntés volt. Valószínűleg gyenge színész lennék. Olyan karaktereket tudok jól hozni, amikben benne vagyok én is – humorral, iróniával, öniróniával. Akár a lajhárra, akár az Ötödik elem diszkós DJ-jére gondolunk, ezek a szerepek mindig tartalmaztak valami elrajzolt, játékos dimenziót. Kurrah is ilyen. Bár gonosznak tűnik, én inkább játékos vagyok. Gonoszság nincs bennem, de a játékra mindig kapható vagyok.

tG (Anikó): Zseniális lett a film szövege.

G.P.: Abszolút egyetértek, de ez Speier Dávid érdeme. Ő újraírta a teljes szövegkönyvet, és el kell ismernem, hogy mesteri munkát végzett. Ha nekem kellett volna megírnom, talán nem is sikerült volna ilyen jól. Most is, idefelé jövet a Moszkva téren, eszembe jutott egy sor, gyorsan beírtam a jegyzeteimbe – ez a játékos, szövegírói énem mindig aktív. És ez a film egyik legnagyobb erőssége lett: a dialógusok.

tG: Sok műfajban alkottál, hogyan látod most a zeneipar helyzetét?

G.P.: Nagyon vegyesen. A technológia lehetővé tette, hogy bárki csinálhasson zenét – ez elméletben jó. De a gyakorlat azt mutatja, hogy ettől még nem születik több valódi sláger. A digitális platformok napi szinten több ezer órányi zenét szórnak ránk, lehetetlen követni. Most pedig már itt az AI, ami hangot is tud generálni – akár az enyémet is. Eljuthatunk oda, hogy valaki otthon legyárt magának egy „Geszti-dalt”, amiben én énekelek Freddie Mercury módjára. Ez egyszerre fantasztikus és ijesztő. Jogilag szabályozandó, művészileg viszont nyit egy új dimenziót.

tG: És a magyar zeneipar?

G.P.: Azok maradnak talpon, akik tudnak élőben koncertezni, és tízből legalább egy dalt el tudnak juttatni a közönséghez. A másik oldalon ott vannak a közpénzből támogatott előadók – akik emiatt anyagilag jól járnak, de kreativitásban lemaradnak. Ez káros folyamat. Nekem soha nem kellett állami támogatás – és lám, kétszer is telt házas arénakoncertem volt. Aki a piacra dolgozik, éljen meg a piacból. Az állami támogatást inkább a kísérleti, művészeti értékű projekteknek kellene adni.

tG: Az utóbbi években újra zenével foglalkozol, mi hozott vissza?

G.P.: Három éve kiszálltam a reklámbizniszből, és azóta csak a zene és az előadói lét érdekel. Sokkal boldogabb vagyok így. Azt a tíz évet, amikor nem zenéltem – 2000 és 2010 között – kifejezetten bánom. Most újra élek, alkotok, és élvezem.

tG: Melyik zenei projektedre vagy a legbüszkébb?

G.P.: Mondok hármat. Az egyik a legfrissebb, az arénás koncertem a Geszti Sixxy-vel. Tíz hónapnyi munka volt benne, de egy új szintet értünk el látványban és hatásban – Szauder Dávid AI-artist barátom és Lakatos András rendező segítségével. A másik: a Dzsungel könyve és A Pál utcai fiúk dalai. Ezek mélyen beépültek a közösségi és iskolai kultúrába. A harmadik: most hívtak fellépni az autizmus világnapjára. Az ott nevelt gyerekek választottak tőlem dalokat, és ezek új értelmet nyertek az ő előadásukban. Az „Ász” című tévéműsor főcímzenéje is köztük volt. Ez torokszorító volt. Ha csak ez az egy dolog történt volna velem az elmúlt tíz évben, már megérte volna.

tG: A theGeek egy videojátékos portál, ezért is tesszük fel ezt a kérdést – milyen kapcsolatod van a játékokkal?

G.P.: Semmilyen. Soha nem játszottam videójátékkal. Valahogy nem hagytam rá időt. A The Witchert sorozatként néztem, és tetszett is, de videojátékot utoljára akkor láttam, amikor két vonallal pingpongoztunk egy Videoton tévén.

tG: Ha felkérnének egy videojátékos szinkronszerepre, vállalnád?

G.P.: Persze, szívesen. Szörnyekhez nem biztos, hogy jó lennék, de egy humoros karakter érdekelne. Az az igazság, hogy félek tőle – nem a munkától, hanem magától a játéktól. Attól tartok, hogy beszippantana. Van bennem játékos hajlam, focinál is a játék érdekel, nem a győzelem. De az én játékom a dalszövegírás lett. Ott találtam meg a magam világát.

Az interjút készítette: Herpai Gergely „BadSector”