TESZT – Felettébb érthetetlen a Sony stratégiája: korábban azt mondták a játékról, hogy nem vált blockbuster sikerré, ezért a folytatást azonnal törölték (erre a rendezőjük is fogta magát, és dobbantott). Ennek ellenére most mégis kiadták PlayStation 5-re (mert ugye az nehezen nevezhető „remasternek”, amit egy generációval korábbi konzolra fejlesztettek eredetileg). Legyen bárki is, aki képes ebben bármiféle logikát felfedezni…
Ami pedig még ennél is zavarosabb, hogy a Days Gone Remastered kizárólag PS5-re jelent meg, PC-n viszont csak egy 10 dolláros DLC formájában érkezett, mellé pedig egy kisebb frissítést kaptunk – logikus, nem?
A „remaster”, avagy így add ki újra a játékot, Sony-módra
Ha egy játék megjelent egy előző konzolgenerációra, majd szinte változatlan formában újra piacra dobják, azt nem remasternek hívjuk, hanem egyszerűen újrakiadásnak. Mivel manapság már nincsenek olyan drasztikus technológiai ugrások, mint régebben (pl. PS1 → PS2 → PS3), a Days Gone Remastered is csupán egy jól kinéző újracsomagolásnak tekinthető. Ezúttal mondjuk legalább bugok nélkül érkezett meg, és a látványt tényleg szépen felturbózták, a 2021-es PC-s verzió minőségére emelve a Cascade régió látványvilágát. Élénkebb színek, mélyebb kontrasztok – tényleg szebb lett. Azért ez önmagában aligha fogja rávenni a korábbi játékosokat arra, hogy újra nyeregbe pattanjanak. A történet szóról szóra ugyanaz maradt (és továbbra is az idegesítő fade to black vágásokkal vannak összekötve a jelenetek). A játékmenet is ugyanazt a monoton sémát követi. Technikailag azonban mégis érkezett egy fontos változtatás: az új világítási motor valóban szintet lépett az elődhöz képest. Minden sötétebb, drámaibb és valósághűbb hatást kelt. Az eredeti PS4-es verzió steril hangulatához képest ez mindenképp előrelépés. Frame rate-ben sincs különösebb panasz, stabil 60 FPS-t produkál, kisebb döccenésekkel. Később VRR-támogatást is kapunk, ezzel egy 40 FPS-es mód is választható lesz.
Tehát összességében: szebb lett a grafika, de a történet és a játékmenet maradt a régi – igazából nem is erre építi a Sony az újraeladást. PC-n semmiféle remaster nem jött, helyette kiadták a 10 dolláros (kb. 4000 Ft-os) Broken Road DLC-t, amely ugyanazt az extra tartalmat kínálja, mint amivel a PS5-ös változatot próbálják vonzóvá tenni. PlayStation 5-ön persze kapunk DualSense-támogatást is, rengeteg kényelmi funkcióval kiegészítve: nagy kontraszt mód, állítható látószög (FOV) és hasonlók.
A játék maga – DLC nélkül
A sztori a posztapokaliptikus világban játszódik, ahol főhősünk, Deacon St. John eltűnt felesége, Sarah nyomába ered. A keresés motoron zajlik, amelynek irányítása finoman szólva sem tökéletes, viszont az egész játékélmény erre épül – folyamatos tuninggal próbáljuk optimalizálni a járművet. Esőben csúszósabb az irányítás, ugyanakkor csendesebbek is vagyunk ilyenkor, így könnyebb lopakodni. Meg kell tanulnunk okosan kanyarodni, az úton maradni, miközben folyamatosan számolnunk kell a benzinmennyiséggel, mert hát új üzemanyag már nem készül. A történet középpontjában a tulajdon és a túlélés áll, a világ tele van információkkal és háttéranyagokkal, amiket érdemes elolvasni, mert érdekes, drámai és emberi vonásokat villantanak fel. Motorozás közben figyelnünk kell, nehogy fejjel beleálljunk egy fába, vagy ne csapódjunk bele egy freakerekkel (a helyi zombikkal) teli horda kellős közepébe egy nyomorult alkatrészért. Ha nem motorozunk, akkor TPS-nézetű lövöldözős akciót kapunk, Sony-exkluzív színvonalon. A játékról egyébként BadSector írt még anno egy tesztet, amelyet itt olvashattok.
A DLC, avagy mivel próbálják ismét vonzóvá tenni
A nagy dobás ezúttal a Horde Assault mód, amely klasszikus hordamódot jelent: Cascade, Belknap, Lost Lake vagy Crater Lake területeken kell minél magasabb pontszámot elérni. Új karaktereket is kapunk, illetve a játékmenetet változatossá tevő injektorokat (pozitív-negatív módosítókat). Ez a mód valóban élvezetes tud lenni. A Permadeath mód viszont már kemény dió, itt halál nélkül kell eljutnunk a sztori végére. Ha meghalunk, beállítástól függően vagy az első, vagy a második fejezettől kezdhetjük elölről. Kizárólag azoknak ajánlott, akik már a tenyerükön ismerik a játékot. Speedrun módban pedig időre kell végigszáguldani a sztorin, ami szintén csak a profikat hozhatja lázba. Fotómód is van, ami manapság már kötelező elem.
Csak ha eddig kimaradt!
Ha nem játszottad még a Days Gone-t, akkor ez a verzió mindenképpen ajánlott vétel lehet. Akinek viszont megvolt PS4-en vagy PC-n, annak igazából csak akkor éri meg beruházni, ha érdeklik az új módok. Ez a remaster/DLC csomag kicsit bizonytalan lépésnek érződik a Sony részéről. Ha ezzel akarják felmérni a folytatás iránti érdeklődést, akkor ez bizony elég gyenge próbálkozás. Technikailag és látványban oké, de tartalmilag nem kínál újat.
-V-
Pro:
+ Horda, speedrun, permadeath módok
+ Látványos új világítás
+ Stabilabb FPS teljesítmény
Kontra:
– Változatlan játékmeneti hiányosságok
– A horda mód önmagában nem elég erős húzóerő
– Rossz alap egy lehetséges folytatás felmérésére
Fejlesztő: Bend Studio
Kiadó: Sony Interactive Entertainment
Műfaj: Nyílt világú túlélő-akció újrakiadás
Megjelenés: 2019. április 26. (PS4), 2021. május 18. (PC), 2025. április 25. (PS5/PC: Broken Road DLC)
-V- (2025)
Days Gone
Játékmenet - 7.8
Grafika - 8.1
Történet - 7.6
Zene/hangok - 7.7
Hangulat - 7.6
7.8
JÓ
A Days Gone Remastered szebb látványvilággal és pár új játékmóddal próbálja újra eladni Deacon St. John posztapokaliptikus kalandját, ám valódi tartalmi újdonságot nem nyújt. Bár a horda, speedrun és permadeath módok érdekesek, önmagukban nem elég vonzóak, hogy a korábbi játékosok újra motorra üljenek. Összességében ez egy korrekt, de kicsit gyáva újrakiadás, ami aligha fogja meghozni a várva várt folytatás iránti érdeklődést.