Néha igenis van értelme annak, ha valaki megszállottan archivál – mert így megmenthetünk olyasmit is, amit mások már rég eldobtak volna…
Tim Cain, az eredeti Fallout vezető fejlesztője nemrég azt nyilatkozta, hogy a játék legkorábbi fejlesztési anyagai elvesztek. Amikor elhagyta az Interplay-t, utasították, hogy törölje a korai buildek másolatait és a fejlesztői találkozókon készült jegyzeteit is. Akkor úgy tűnt, hogy az Interplay nemcsak a forráskódot veszítette el, hanem az eredeti látványterveket és az agyagból készült modelleket is, amelyeket beszkenneltek a 3D-s, beszélő NPC-fejek megalkotásához.
Szerencsére kiderült, hogy az Interplay társalapítója és programozója, Rebecca Heineman megőrizte a Fallout 1 és 2 forráskódjának másolatát! Még 1993-ban az Interplay kiadott egy CD-t, amely az előző tíz év egy-egy játékát gyűjtötte össze (Battle Chess, Bard’s Tale, The Lord of the Rings Vol. I, Wasteland). Heineman az antológiát a saját forráskódkópiái alapján állította össze – a Wasteland kivételével.
„Pillanatfelvételt készítettem minden játékról”
„Megkérdeztem a forrást, és csak üres tekintettel bámultak rám. Elmentem a vezérigazgató irodájába, és kaptam tőle egy kartondobozt, ami úgy nézett ki, mintha elgázolta volna egy teherautó – benne néhány floppy lemezen volt a forrás egy része. Végül felvettem a kapcsolatot az Electronic Artsos ismerőseimmel, és elkértem tőlük a Wasteland kiadásakor nekik küldött forráskód egy másolatát. Küldetésemnek tekintettem, hogy mindent lementsek és CD-re archiváljak. Mire 1995-ben elhagytam az Interplay-t, minden játékunkból volt egy példányom – kivétel nélkül. A MacPlay-nél is, ahol portoltunk, ugyanígy jártam el. Köztük volt a Fallout 1 és 2 is.” – mesélte Heineman.
Korábban már nyilvánosságra hozta a Doom 3DO-verziójának forráskódját a Githubon. Ő írta azt a verziót, és az id Software is rábólintott. A Fallout esetében viszont már a Bethesda engedélye szükséges, és Heineman egyelőre még nem kérdezte meg őket. Ugyanakkor úgy látja, hogy a Skyblivion támogatása alapján van remény arra, hogy nem fognak akadékoskodni…
Forrás: PCGamer, Videogamer



