Mindent az Assassin’s Creedre tesz fel a Ubisoft?

Egy pletyka szerint a Yves Guillemot vezette kiadó nem kevés játékkal készül a Ubisoft egyik legfontosabbnak tartott sorozatában…

 

Tom Henderson, a megbízható bennfentes úgy véli, hogy sokkal több projekt kapcsolódik az Assassin’s Creed-hez, mint amennyiről tudunk: összesen kilenc (igen, 9!) játék fejlesztése zajlik. Legalább négy közülük már ismert. Az egyik a Jade, egy ókori Kínában játszódó mobiljáték, amelyet már hivatalosan is bejelentettek. Bár két éve nem hallottunk róla, Henderson szerint ez lesz a következő megjelenő rész. A másik az Invictus, egy többjátékos, Fall Guys-szerű spin-off. Henderson áprilisban úgy nyilatkozott, hogy még idén megjelenik, most pedig azt állítja, hogy a Ubisoft akár öt évig is támogatni fogja, ha elég jónak ítélik belsőleg.

Szintén fejlesztés alatt áll az Assassin’s Creed IV: Black Flag Remake, amelynek kódneve Obsidian. Ez a projekt nagyjából ugyanakkor jelenhet meg, mint az előzőek: valamikor 2025 végén vagy 2026 elején. A Hexe néven ismert Assassin’s Creed játék szintén hivatalosan bejelentett. 2022-ben a Ubisoft Forward eseményen láttunk belőle egy rövid teasert, és a Ubisoft Montréal dolgozik rajta. A vezető fejlesztő Clint Hocking, aki korábban a Tom Clancy’s Splinter Cell: Chaos Theory, a Far Cry 2 és a Watch Dogs: Legion kreatív igazgatója volt. A játékot hivatalosan úgy jellemezték, mint egy „nagyon eltérő” Assassin’s Creed-élményt – hasonló lehet, mint a Mirage.

 

Hosszú távú tervek és bizonytalanságok

 

Henderson szerint az a terv, hogy a Shadows minden utólagos tartalmát kiadják, majd nem támogatják tovább a játékot. Ez még két évet igényel, így 2027 körül számíthatunk a teljes ciklus lezárására, egyéves önálló támogatással. Közben már zajlik a következő nagyszabású, nyílt világú Assassin’s Creed RPG fejlesztése is, amelynek kódneve Scarlet. Henderson úgy véli, ez lehet a Nebula projekt, amely három különböző helyszínt ölelne fel: az Azték Birodalmat, Indiát és a Földközi-tenger térségét.

Innentől kezdve azonban minden bizonytalanná válik. Egy újabb remake is készül, kódneve Stardust, de nem tudni, melyik rész feldolgozásáról van szó. Az Emerald nevű projekt egy újabb többjátékos cím, amely szintén öt év támogatást kapna, és időben közel lehet a Stardusthoz. Végül ott az RPG 3, amiről semmit sem tudni, azon kívül, hogy a Scarlet kétéves bővítése után jelenne meg. És van egy harmadik remake is, amely egy évvel az RPG 3 után jöhet.

Kérdés, hogy ebből mennyi valósul meg? Mindenesetre hivatalos megerősítés egyelőre nincs.

Forrás: WCCFTech, Insider Gaming

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.