Áprilisban hatalmas sikert aratott az Xbox a Sony platformján, és a The Elder Scrolls IV: Oblivion Remastered villámgyorsan a 2025-ös év egyik legsikeresebb játékává vált az Egyesült Államokban.
Ez a történet is ékes példája annak, hogy az exkluzivitás nem feltétlenül kifizetődő – ezt persze hiába mondjuk a Nintendónak. Április különösen erős hónap volt az Xbox és a Microsoft számára, hiszen az Xbox Game Studios által fejlesztett és kiadott játékok uralták a PlayStation 5-ön játszók havi letöltési listáit az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában és az EU-ban.
Ehhez jön még, hogy a Circana értékesítési adatai szerint a nemrég megjelent The Elder Scrolls IV: Oblivion Remastered villámgyorsan a harmadik legkelendőbb játékká vált az Egyesült Államokban 2025-ben. A Monster Hunter: Wilds és az Assassin’s Creed Shadows előzi meg egyelőre.
Oblivion, Minecraft, Forza: a top 3 mindenhol ugyanaz
A PlayStation Blog szerint ugyanaz a három játék áll a toplista élén Észak-Amerikában és Európában is: Oblivion Remastered, Minecraft és Forza Horizon 5. A nemrég megjelent Clair Obscur: Expedition 33 is remekül teljesít, hiszen Európában az első ötbe került, Észak-Amerikában pedig a hatodik helyet szerezte meg.
Mat Piscatella, a Circana (korábban NPD Group) ügyvezető igazgatója szerint az Oblivion Remastered mindössze egy hét alatt annyira jól fogyott, hogy az Egyesült Államok harmadik legnépszerűbb játékává lépett elő.
Az Xbox új stratégiája működik
Az Xbox stratégiaváltása, miszerint a játékokat több platformon is kiadja, ahelyett hogy kizárólagos first-party címekkel próbálna vásárlókat vonzani a saját konzoljára, nem biztos, hogy népszerű a megrögzött Xbox-rajongók körében, de úgy tűnik, működik. A Forza Horizon 5 friss PlayStation 5-ös portként ott van a PlayStation Store letöltési toplistáján, a dobogón.
A szoftvereladások fellendítésére pedig nincs is jobb alkalom: az Xbox nemrég bejelentette, hogy jelentős áremeléseket hajt végre a konzolok, kiegészítők és az év végi játékok esetében.
Forrás: WCCFTech, PS Blog, Bsky



