A Rockstar Games következő játékának második videója kapcsán már ömlenek a játékosok véleményei a közösségi platformokon, de most nem erről lesz szó.
Manapság a remasterek és remake-ek korszakát éljük (erről írtunk, hogy miért: egy ex-Sony-vezető erre is kitért a játékok árazása kapcsán), amikor a játékstúdiók egy sor grafikai javítással szeretnék a mai közönség számára elérhetővé tenni a sikeres, ám kissé régebbi címeiket. Erre példa a nemrég megjelent The Elder Scrolls IV: Oblivion Remastered, amely a majdnem 20 éves (2006-ban jelent meg az eredeti, ne feledjük!) címet a mai grafikai színvonalra emelte, és az olyan játékok mint a The Last of Us is többszörös frissítést kaptak, annak ellenére, hogy ehhez képest csak alig több mint egy évtizede jött ki. (A The Last of Us első részével kapcsolatban már-már túlzás, hogy konzolgenerációnként jött új verzió.)
Mivel a technológia riasztó ütemben fejlődik, logikus, hogy a mi elvárásaink is nőnek, és ha a Grand Theft Auto V-ről van szó, úgy tűnik, a rajongók alig várják, hogy a Rockstar címe is megkapja ugyanezt a kezelést. Bár a Rockstar valóban kiadta újra a Grand Theft Auto V-öt (Xbox Series-re és PlayStation 5-re, továbbá PC-re is kijött a Grand Theft Auto V Enhanced is), a Grand Theft Auto VI számára fenntartott Subredditen nemrég megosztott moddolt változat bepillantást enged abba, hogy milyen lehet a következő Grand Theft Auto rész.
Maybe you won't believe me but these photos are from GTA 5… 'natural vision evolved' mod. The question comes to mind; Can GTA 6 be better than this?
byu/Aggravating_Math_109 inGTA6
Nem sokan hiszik el, hogy a Grand Theft Auto V Natural Vision Evolved lett ott megosztva, és sokan azt kérdezik, hogy lehet-e ennél jobb a Grand Theft Auto VI. Nos, a trailert látva talán azt lehet mondani, hogy igen. A modot a Razed Mods készítette, és a Grand Theft Auto V „folyamatban lévő” vizuális felújítási modja. A készítő szerint számos változtatás történt a környezeti időjárásban, a világítási rendszeren, a környezeti színeken, a tonemappingen, a világ textúráin, az épületmodelleken, a kellékeken, a növényzeten és még sok máson, hogy elmosódjon a határ a fantázia és a valóság között. Amíg meg nem jelenik a Grand Theft Auto VI, talán érdemes ránézni majd…?
Forrás: Gamingbible, Razed Mods



