MotoGP 25 – Újra a motoron

TESZT – Egy évente jelentkezõ játék esetében szinte lehetetlen értelmetlen módon felvezetni ezt, úgyhogy azt kell mondani, hogy a MotoGP-bajnokság idén szinte csak a Marquez testvérekrõl szól, és naná, hogy a Milestone idei adaptációjában is õk játsszák a fõszerepet a királykategóriában. Innováció tekintetében az idei felvonás nem nagyon éri el azt, hogy azt mondhassuk rá, hogy „jó”.

Magyarországon megfordult már kétszer is a motoros bajnokság, ugyanis 1990-ben és 1992-ben a Hungaroringen szálltak motorra mind a három kategóriában (125, 250, 500cc).

 

 

Arcade-ra fel

 

A MotoGP 25 újítása az Arcade, amivel kevésbé fogunk lepottyanni a motorról, és sok esetben jóval nagyobb sebességgel lehet bevenni a kanyarokat. A RIDE-hoz képest ez merõben ellentétes, így aki efelé tapogatózik, jóval könnyebben játszhatóbb élményben lesz része. Aki továbbra is a kõkeményebb versengés iránt érdeklõdik, nem jár pórul, ugyanis a Pro opció épp ezt kínálja. Ezt választva már nehezebben fogjuk úton tartani a motort, elveszthetjük felette a kontrollt, és így jól járnak a kezdõ és haladó motorosok is.

Ha már motor, technológiaváltás is történt, ugyanis megtörtént a váltás az Unreal Engine 5-re. 2018 és 2024 között az Unreal Engine 4-et használta a Milestone, és megfigyelhetõ a grafikai fejlõdés. Viszont nem csak vizuálisan fejlõdött az idei MotoGP, hanem hangok tekintetében is, úgyhogy audiovizuális tuningról számolhatunk be. Nahát, mennyit számít az, amikor a fejlesztõk komolyan veszik és a pálya mellõl rögzítik a hangokat… és úgy érzõdik, hogy a motorok hangzása tekintetében ez a rész lett talán a legerõsebb.

Tartalmilag is van mibõl választani. Ezúttal is megvan mind a három kategória (Moto3, Moto2, MotoGP) az összes csapattal és pilótával. A pilóták elõtt tehetünk egy kört a Balaton Park Circuiten (magyarul is ez a neve; helyszínileg Balatonfõkajár). Úgyhogy ez a pálya már most jobb helyzetben van mint a soha meg nem valósult Balatonring (Sávoly).

Ha másokkal játszanánk, még osztott képernyõs játékmenet is van, így nem muszáj online játszani, ha nem szeretnénk. Persze sima Grand Prix-ket is futhatunk, time trialozhatunk, és ott van a karrier mód is. A karrier mód nem lett olyan kiemelkedõ, a tutorial pedig egyáltalán gyenge lett. A tutorialban komolyan annyit csinálnak, hogy kidobnak egy pályára, menjünk egy pár kört és még azt sem mondja el, hogy miképp kell a motort kezelni. Pár korábbi epizód esetében jobb volt ez, úgyhogy itt mintha visszafejlõdés lenne megfigyelhetõ.

A karrierben a rivális rendszer az újítás, de ez nem veszi figyelembe, hogy mit teszünk vele a pályán, és ehelyett egy chatrendszer van befolyással a vele való viszonyra. Ez úgy megint egy nettó baromság, ahogy pár évvel ezelõtt a közösségi média feedje, ahol semmilyen interakcióra nem volt lehetõségünk. A Milestone megvalósította a feature creepet egy videojátékban. Ez… nevetséges.

 

 

Mesterséges debilizmus

 

Valahogy a mesterséges intelligencia nagyon is tökéletesnek tûnt, mert lehet, hogy a játékos nehezen veszi be a sikánt, a gép gond nélkül átrepül rajta. Mintha a játékost nem venné egyáltalán figyelembe. Ez régebben is probléma volt.

A karrier mód esetében pedig nem csak a rivális rendszere tekinthetõ rossznak, hanem valahogy a körítés is. Legalább lehetõség van arra, hogy fejleszthessük a motort. Szép is lett volna, ha kihagyták volna. Legalább ezúttal nem volt glitches (a 2010-es évek végén volt egy olyan rész, hogy a hátralevõ idõ átfordult negatívba…), és bizony fontos, hogy melyik irányban kezdjük el javítani a teljesítményt.

Itt is a párbeszédes rendszert használta a Milestone, így a mérnökünknek elhinthetjük, hogy például a motorunknak egy kis plusz erõ jól jöhetne. Csakhogy nem annyira mély ez a rendszer mint amit a Codemasters felmutatott az F1 játékokban (2016-ban ez még kicsit gyenge volt, de 2017-tõl kezdve egyre komolyabb lett).

Kissé röhejes, hogy az offroad bukósisasokért 2 eurót, az ikonikus festésekért pedig 1 eurót elkér a Milestone. Ezeknek alapból ott kellene a játékban lenniük.

A fizika nem érzõdik teljesen pontosnak, a kontroller vibrációja nem minden esetben mûködik (a DualSense mintha sem a gázásnál, sem a fékezésnél hibázna e téren), a karrier módban a debütáló szezonos rész mintha kimaradt volna, és nem egy esetben hajlandó a játék kiakadni.

Úgyhogy lehet, hogy vannak a játéknak jó elemei, de rosszakból is bõven lehet ugyanennyit mondani. PC-n a játék kiakad, konzolon pedig a teljesítmény nem olyan stabil. A rázókövek is néhol eszméletlenül veszélyesek.

 

 

MotoGP 24 -1

 

Ez a játék csak azért kap egy 6,5/10-et, mert van benne potenciál arra, hogy jobb legyen, ugyanis jobb technológia van alatta. Ámbátor a Milestone az évente jelentkezõ játékai miatt nem fogja ezt a játékot sokáig frissítgetni, úgyhogy nagy esélyel hosszú távon sok, az elõzõ szegmensben említett hiba késõbb is meg fog maradni, és emiatt nem lehet ajánlott vételnek nevezni. Az Unreal Engine 5-re jellemzõ hibák itt is megvannak (mikroszaggatások), és ez egy versenyzõs játék esetében nagyon is idegesítõ – szóval ez a sóderágyban végezte.

-V-

A kódot a Magnew Kft.-től kaptuk.

Pro:

+ Jobb látvány
+ Jobb hangzás
+ Arcade mód

Kontra:

– Visszalépés sok fronton
– Röhej a rivális rendszer
– Szánalmas tutorial


Kiadó: Milestone

Fejlesztő: Milestone

Stílus: gyorsasági motoros-vb évenként jelentkező játékadaptációja

Megjelenés: 2025. április 30.

MotoGP 25

Játékmenet - 5.2
Grafika - 7.3
Fizika - 6.1
Zene/hangok - 7.4
Hangulat - 6.5

6.5

KORREKT

A MotoGP 25 technológiailag és audiovizuálisan elõre tudott lépni egyet, de minden másban hátra. Kettõt.

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
Grabbing controllers since the middle of the nineties. Mostly he has no idea what he does - and he loves Diablo III. (Not.)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu