A japán cég eközben közölte, hogy a Switch eladásai hol tartanak, és talán még képes lesz utolérni a rekorder PlayStation 2-t…
A Nintendo közölte negyedéves üzleti jelentését, és Furukawa Shuntaro, a japán cég vezérigazgatója kiemelte, hogy a Nintendo Switch 2 elindításával kapcsolatban a vállalat prioritása a rendszer gyors népszerűsítése, és ezért a Nagy N reklám- és promóciós kiadásai megnövekednek, ami a rendszer alacsony haszonkulcsa mellett hozzájárul ahhoz, hogy a működési nyereség becsült növekedése mindössze 13%-os lesz. Furukawa szerint a profitnövekedéshez a hardveregységenként megvásárolt szoftverek számának növekedésére lesz szükség, amit a szilárd induló termékcsaládot figyelembe véve nem lesz olyan nehéz elérni.
A jövő viszont már eléggé bizonytalan, ugyanis a vámok hatása már a Nintendo esetében is megfigyelhető. Az április elsejével elkezdődött üzleti évre vonatkozó előrejelzést is módosítani kell talán. Furukawa szerint a vámok költségnek számítanak a rendszer árának meghatározásakor bármely országban vagy régióban, és ha a vámok jelentősen változnak a jelenlegi feltételezésekhez képest, akkor a különböző tényezők értékelése után a rendszer ára emelkedhet. Azaz: drágulhat még a konzol, és erre több mint valószínű, hogy számítanunk kell. Úgyhogy az előző konzolgenerációkban látott árcsökkentést elfelejthetjük: a megjelenésük óta a PlayStation 5 és az Xbox Series modelljei is csak drágultak. A Nagy N itt talán kivárja a megjelenési időszakot, majd utána tolja feljebb az árat.
A Nintendo Switch-ből március 31-ével bezárólag 152,12 millió példányt értékesítettek. Az év első hónapjában 1,26 milliót adtak el. Játékokból összesen 1391,23 milliót, azaz konzolonként átlagosan 9,14 játékot vásároltunk. A Nintendo Switch 2 előrejelzése az, hogy 2026. március 31-éig, az üzleti év végéig 15 milliót szeretne a Nagy N eladni, míg a játékokból 45 milliót. Nézzük a top 10 belső fejlesztésű (first-party) játék listáját:
- Mario Kart 8 Deluxe – 68,2 millió
- Animal Crossing: New Horizons – 47,82 millió
- Super Smash Bros. Ultimate – 36,24 millió
- The Legend of Zelda: Breath of the Wild – 32,81 millió
- Super Mario Odyssey – 29,28 millió
- Pokémon Scarlet / Pokémon Violet – 26,79 millió
- Pokémon Sword / Pokémon Shield – 26,72 millió
- The Legend of Zelda: Tears of the Kingdom – 21,73 millió
- Super Mario Party – 21,16 millió
- New Super Mario Bros. U Deluxe – 18,25 millió
És a további játékeladási adatok:
- Nintendo Switch Sports – 16,27 millió
- Super Mario Bros. Wonder – 16,03 millió
- Mario Party Superstars – 14 millió
- Super Mario Party Jamboree – 7,48 millió
- The Legend of Zelda: Echoes of Wisdom – 4,09 millió
- Paper Mario: The Thousand-Year Door (2024) – 2,1 millió
- Mario & Luigi: Brothership – 1,97 millió
- Luigi’s Mansion 2 HD – 1,88 millió
- Donkey Kong Country Returns HD – 1,27 millió (új cím)
Úgyhogy a Nintendo is óvatosabban áll hozzá a dolgokhoz… ám kíváncsiak leszünk, hogy a PS2 rekordját utoléri-e a Switch.
Forrás: WCCFTech, Gematsu, Nintendo, PDF1, Nintendo software, PDF2