Tényleg volt Ubisoft-osok csinálták volna a Clair Obscur: Expedition 33-at? A rendező most tiszta vizet öntött a pohárba!

Van egy dolog, ami nem igaz az Expedition 33 fejlesztésével kapcsolatban, és a szerepjáték rendezője inkább maga döntött úgy, hogy tisztázza a helyzetet. A Sandfall Interactive stúdiót sokan „Ubisoft-menekültekből” álló csapatként emlegették, holott valójában csak három munkatársuk érkezett a francia óriáscégtől.

 

Sokat beszélnek mostanában a Clair Obscur: Expedition 33-ról – nem véletlenül. A Sandfall Interactive alig harmincfős francia fejlesztőcsapata nemcsak az eladások és értékelések terén tarolt, hanem egy rendkívül telített és versengő piacon is megvetette a lábát. Ugyanakkor – ami a játékiparban ritkaság – az utóbbi hetekben különféle pletykák és féligazságok kezdtek el terjedni a stúdióval kapcsolatban, amelyeket a rendező szeretett volna egyértelművé tenni.

Mint kiderült, a siker mögött egy meglepően kis létszámú csapat áll. A Sandfall Interactive mindössze 34 embert foglalkoztat, beleértve a kreatív igazgatót, Guillaume Broche-ot és az irodai kutyát is – utóbbi a stúdió szerint szintén kulcsember. Természetesen külsős partnereket is bevonnak szinkronizálásra, lokalizálásra és motion capture munkákra, így a teljes létszám ennél nagyobb, de a játék „magját” ez a belső kör alkotja.

Broche és Tom Guillermin, a stúdió két alapítója valóban korábban a Ubisoft-nál dolgozott, így sokan automatikusan „Ubisoft-menekülteknek” nevezték az egész gárdát. Ez azonban nem fedi a valóságot. A Washington Post-nak adott interjúban Broche kijelentette: „a csapatból mindössze három fő érkezett a Ubisofttól” – ami még a 10%-ot sem éri el. A többiek fiatalok, legtöbbjüknek ez az első munkája a játékiparban.

 

Az Expedition 33-hoz nem készül és nincs is tervben DLC

 

És hogy mi a helyzet a DLC-kkel? Bár a stúdió elismerte, hogy a több mint kétmillió példányban eladott játék sikere elősegítheti egy bővítés lehetőségét, jelenleg semmilyen plusztartalom nincs fejlesztés alatt, és nincs is tervben. Broche szerint az egyik rajongónak adott válaszából sokan rossz következtetést vontak le, de az nem volt hivatalos bejelentés. „Sok örömet és őszinteséget tettünk ebbe a projektbe, és szerintem ezt a játékosok is érzik. A szívünket-lelkünket beletettük” – tette hozzá Broche.

Forrás: 3djuegos

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu