MOZI HÍREK – Egy lengyel származású volt modell könnyek között vallott csütörtökön Harvey Weinstein perében, és elmondta, hogy a bukott producer szexuálisan zaklatta őt, amikor még csak 16 éves volt. A jelenleg 39 éves Kaja Sokola a New York-i büntetőbíróságon idézte fel a 2002-es eset részleteit, amikor egy manhattani lakásban találkozott Weinsteinnel.
„Féltem, korábban még sosem voltam intim helyzetben,” vallotta Sokola megrázó részletességgel, hozzátéve, hogy miközben Weinstein zaklatta, észrevette, hogy „a tükörből figyelt.”
„Ezt soha nem fogom elfelejteni,” mondta.
Kaja Sokola most először vallott büntetőbíróságon, egy 2020-as New York-i ügy három vádlója közül az egyik, amely több szexuális támadással vádolja Harvey Weinstein-t. Az állítólagos 2002-es eset kapcsán Weinstein ellen nem emeltek vádat, mert az elévülési idő lejárt.
Szerdán Sokola arról is tanúskodott, hogy Weinstein 2006 tavaszán is zaklatta őt, akkor már 19 éves volt, és egy manhattani hotelben történt az eset, amit a Miramax társalapítója tagad. A másik két vádló, Miriam Haley produkciós asszisztens és Jessica Mann feltörekvő színésznő a korábbi tárgyaláson is tanúskodott. Vallomásaik kulcsszerepet játszottak a #MeToo mozgalom elindulásában közel egy évtizede, de az ügyet most újratárgyalják New Yorkban.
A Haley és Mann ügyében hozott 2020-as ítéleteket tavaly megsemmisítette a New York-i Fellebbviteli Bíróság, mert szerintük a tanúk kezelése nem volt törvényes az eredeti perben.
Sokola elmondása szerint 16 éves színésznőjelöltként találkozott először Weinsteinnel egy vacsorán, ahol több modellel együtt vett részt. A nála csaknem 40 évvel idősebb producer pár nappal később felhívta, és ebédet javasolt, de végül egy lakásba vitte, ahol arra kérte, hogy vetkőzzön le.
„A fürdőszobába kényszerített. Mondtam neki, hogy nem akarom, de ő azt válaszolta, hogy dolgoznom kell a makacsságomon,” vallotta, hozzátéve, hogy Weinstein megérintette őt, és arra kényszerítette, hogy őt is megérintse, egészen a magömlésig.
Sokola „butának, szégyenteljesnek” érezte magát, miközben a 73 éves Weinstein, kerekesszékben ülve, hol a zsűrire nézett, hol a homlokát támasztotta a kezével.
Amikor közölte, hogy el akar menni, „feldühödött”, és azt mondta: „ha Hollywoodban akarok karriert, akkor hallgatnom kell rá,” tette hozzá Sokola, aki ma már pszichoterapeuta.
Elismerte, hogy egy évvel később drasztikusan lefogyott, és anorexiával, illetve bulimiával küzdött. Amikor Shannon Lucey ügyész megkérdezte, miért nem jelentette az esetet, így válaszolt: „Azt hittem, az én hibám volt.”
„Boldog tini voltam előtte,” mondta. „Voltak határaim, de ez olyan gyorsan történt, anélkül, hogy engedélyt adtam volna rá.”
Sokola szerint 2006-ban újra találkozott Weinsteinnel egy ebéd alkalmával, aki ezután egy manhattani hotelszobába csalta őt azzal az ürüggyel, hogy egy forgatókönyvet mutat neki. Azt vallotta, hogy Weinstein az ágyra lökte, és megerőszakolta.
„Mondtam neki, hogy hagyja abba,” folytatta a vallomását pénteken, „de nem hallgatott rám.”
Harvey Weinstein, a Ponyvaregény és a Szerelmes Shakespeare producere soha nem ismerte el a vádakat. Jelenleg 16 éves börtönbüntetését tölti Kaliforniában, ahol egy európai színésznő megerőszakolásáért és bántalmazásáért ítélték el több mint egy évtizeddel ezelőtt történt eset kapcsán.
Forrás: Yahoo



