Mocskos játékok – Ennek a sablonos Netflix-románcnak csak a befejezése „mocskos”

FILMKRITIKA – A Mocskos játékok (Mala influencia) című spanyol Netflix-produkció a tinifilmes klisék biztos receptjéből főz, de a végén olyan gyomorforgató csavart kapunk, ami még azt is kicsinálja, ami addig működött.

 

Van egy végtelenül egyszerű és kiszámítható recept az ilyen filmekre, mint a Mocskos játékok . Chloé Wallace író-rendező egy ártalmatlan tinidrámát tesz le az asztalra, ami gyönyörű helyszínekkel, enyhén erotikus töltettel, és már-már iskolai példaként tálalt romantikus sablonokkal próbál hódítani. Egészen addig működik is, amíg a végén be nem dobnak egy annyira abszurd és kínos lezárást, hogy az visszamenőleg is szétroppantja az addig egész korrektül felépített részeket.

 

 

Szexi tekintetek, tiltott vágyak, sablonszerelem

 

A recept tehát a következő: válassz ki két fiatal, szemet gyönyörködtető színészt – jelen esetben Alberto Olmo és Eléa Rochera –, majd hagyd őket végigszenvedni egy lehetetlennek tűnő, de annál elkerülhetetlenebb románcot. A karaktereik természetesen a társadalom két végletéből jöttek. Elméletben nem lenne semmi keresnivalójuk egymás mellett. De persze már az első percben tudod, hogy ebből bizony összebújás lesz. A nagy “jutalom” pedig egy ízlésesen komponált, de sablonos szexjelenet. Olmo sokat néz füstösen a kamerába, Rochera pedig kuncogva próbálja tagadni, hogy vonzódna hozzá. Nem kell hozzá szinopszis, érted, miről szól ez a buli.

És igazából a Mocskos játékok ezen a fronton működik is. Nehéz elrontani, ha a két főszereplő nemcsak jól mutat a képernyőn, de működik köztük a kémia is. Csakhogy minden más, ami e köré van aggatva, már jóval kevésbé meggyőző. A film ugyanis próbál felskiccelni egy misztikus szálat, aminek a végkifejlete annyira nevetséges, hogy csak értetlenül pislogsz a stáblista alatt.

 

 

Bértestőr, balerina és egy bénán kezelt thriller-szál

 

A film sztorija azzal indul, hogy Eros (Olmo), egy frissen szabadult srác, munkát kap mentora-féléjétől, Bruce-tól (Enrique Arce). Bruce egy gazdag balett-imádó üzletember, aki inkább pénzzel old meg mindent, mint józan ésszel. A megbízatás: legyen Eros a lánya, Reese (Eléa Rochera) testőre, mivel a lányt egy ismeretlen zaklató követi. Logikusnak tűnik – már ha eltekintünk attól, hogy két hormonvezérelt fiatalat zárnak össze nap mint nap. Mi baj lehet?

A zaklatós szál elvileg egy “ki lehet az elkövető?” típusú feszültséget építene, de nagyon hamar kiderül, hogy senkit nem érdekel igazán. Erosnak is van egy sötét múltja, és a barátaival – Diego (Farid Bechara) és Peyton (Mirela Balic) – próbálja összekaparni a pénzt, hogy megmentse Diego kisöccsét, Simónt a nevelőintézettől. A film viszont a játékidő felénél ezt az egész mellékszálat gyakorlatilag elfelejti.

Reese exbarátja, Raul (Fernando Fraga), annyira sztereotip seggfej, hogy első ránézésre gyanús, de annyira túl van tolva, hogy nyilvánvalóan nem ő a hunyó. Az egész nyomozósdi csak ürügy arra, hogy Eros és Reese egyre közelebb kerülhessenek egymáshoz. Ez onnan is egyértelmű, hogy senki nem viselkedik úgy, mint egy zaklatás célpontja vagy annak környezete. Egyszer például valaki betöri Reese ablakát – egy szóval sem említi később senki. Máskor hátborzongató csomagot kap, de az apja még mindig nem gondolja úgy, hogy a lányát jobb lenne szem előtt tartani. Semmi sem következik semmiből, és az egész úgy logikátlan, ahogy van.

 

 

Se izzás, se izgalom – mi marad?

 

Normál esetben egy erotikusnak szánt tinidrámában nem kellene különösebben sok racionalitást keresni. Csakhogy a Mocskos játékok ennek ellenére próbál úgy tenni, mintha a thrilleres történetszál lenne a fő attrakció – miközben a romantika alig melegszik fel, az erotika pedig gyakorlatilag nulla. Ez nem a 365 nap, ahol az ember tudja, mire fizet be, és a történet csak díszlet a softcore pornóhoz. Itt viszont egy “rendes” film látszatát próbálják kelteni – és pont ez bukik meg látványosan.

A színészi játék nem katasztrófa, a helyszínek szépek, a képi világ korrekt – de ennyiben ki is merül az erényei listája. Olmo és Rochera valóban jól működnek együtt, és nem lepne meg, ha hamarosan egy jobb projektben is viszontlátnánk őket. De a Mocskos játékok tipikusan az a Netflix-film, amit 20 perc után háttérzajként hagysz futni, és amikor a végén valami teljesen idióta csavart dobnak be, már rég máson jár az agyad. Ez a film nem tudja, mi akar lenni – és végül semmi sem lesz belőle.

– Herpai Gergely „BadSector” –

 

Mocskos játékok

Rendezés - 3.4
Színészek - 2.8
Történet - 1.6
Látvány/zene/hangok - 6.2
Hangulat - 2.4

3.3

ROSSZ

A Mocskos játékok egy tipikus Netflix-es románc, amely ugyan szép képekkel és erős kémiai dinamikkal csalogatja be a nézőt, de a thrillerként tálalt, átgondolatlan cselekményszál és a logikátlan végkifejlet teljesen aláássa a filmet. A főszereplők tehetségesek, de az anyag, amit kaptak, nem méltó hozzájuk, és csak tovább erősíti az érzést, hogy ez egy üresjáratos klisémontázs. Aki valódi feszültséget vagy érett drámát keres, jobb, ha másik filmet választ magának.

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines – including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu