Hiába készül már a következő játékuk, a Helldivers 2 fejlesztői világossá tették, hogy a jelenlegi sikerjáték évekre előre is a középpontban marad. Az Arrowhead Game Studios vezérigazgatója szerint a stúdió jövője biztos, és bár egy kis csapat már elkezdi a következő projektet, a fő fókusz egyértelműen a Helldivers 2 marad.
A Helldivers 2 az elmúlt év egyik legmeghatározóbb megjelenése volt. Ez a fizetős, szolgáltatásalapú lövölde a káoszos kooperatív játékmenetével és a „demokrácia megvédésére” épülő stílusával milliókat hódított meg. Bár voltak hullámvölgyei, a játék mindent átvészelt, a fejlesztőcsapat pedig elkötelezett abban, hogy rendszeres frissítésekkel, eseményekkel és új tartalmakkal hosszú távon is megtartsa a közösségét.
A rajongók aggodalmaira válaszolva, miszerint a stúdió talán jegelni fogja a játékot a következő projekt, a belsőleg csak Game 6 néven futó cím javára, a stúdió vezérigazgatója, Shams Jorjani megnyugtató üzenetet küldött a Discordon. Elmondása szerint a svéd fejlesztőcég fő csapata továbbra is a Helldivers 2-n dolgozik, míg egy kisebb, dedikált gárda kezd bele fokozatosan az új játékba.
„Az Arrowhead jövője elég fényes, és most lehetőségünk van olyan ötleteket is kipróbálni, amiket korábban nem tehettünk volna meg” – írta Jorjani. Egy játékos megkérdezte, hogy valóban az új projekt felé tolódik-e át a fókusz. „Á, dehogy. Jelenleg MINDEN a Helldivers 2-ről szól. Egy nagyon-nagyon kicsi csapat kezd majd valamit idén, de az is lassan. A Helldivers marad a fő projektünk, még jó ideig” – tette hozzá (forrás: IGN).
A következő játékot már nem a Sony adja ki
Az utóbbi napokban Jorjani arról is beszélt, hogy a Helldivers 2 után érkező következő játékot már nem a Sony fogja kiadni. „A következő játékot 100%-ban mi finanszírozzuk, így minden döntést mi hozunk meg. Sokkal okosabban csináljuk most a dolgokat” – mondta. Hozzátette: bár most saját útra lépnek, ez nem zárja ki a jövőbeli együttműködést a PlayStationnel. „A PlayStation remek partner. Helldivers sem létezne nélkülük. Nyitottak vagyunk rá, hogy a jövőben újra együtt dolgozzunk velük” – erősítette meg a csapat.
Forrás: 3djuegos



