FILMKRITIKA – Közel harminc évvel az első Mission: Impossible film után Tom Cruise mindent belead a Mission: Impossible – A végső leszámolás című grandiózus fináléba. Ennél kevesebbet nem is várnánk el a hollywoodi utolsó mohikántól, aki nemcsak főszereplőként, hanem a franchise motorjaként is mindent egy lapra tett. A film ugyan magán viseli Cruise minden jegyét, mégis főhajtás mindazok előtt, akik nélkül ez a sorozat nem juthatott volna idáig: a rajongók előtt. Az ő szeretetük és kitartásuk szülte meg ezt a filmet, amely még akkor is lelkesedést vált ki, amikor egy-egy poén kicsit sántít.

A végső leszámolás elképesztő elvárások árnyékában készült, és még Cruise és Christopher McQuarrie összeszokott párosát sem hagyta érintetlenül a nyomás. Minden Mission: Impossible rész sűrű és intenzív, de ez a film konkrétan túlcsordul az érzelmi és nosztalgikus elemek súlya alatt. Ez Cruise győzelmi kört futó búcsúajándéka – talán a legnagyobb szabású, amit valaha készített magának –, ami a világ körüli száguldozással kissé nehézkesen indul, de ahogy beindul a cselekmény, onnantól nincs visszaút.

Szinte hagyománnyá vált, hogy Ethan Hunt előbb-utóbb magányos farkasként próbálja megmenteni a világot, de A végső leszámolás ezúttal rámutat: ezek az önálló döntések nem csupán látványosak, hanem morálisan is súlyosak. Ethan állandó dilemmája – hogy képtelen feláldozni a keveseket a sokakért – végigkíséri a filmet, és komoly lelki töltetet ad a látványos akciók mellé. Bár nem azért nézzük a szériát, hogy erkölcsi útmutatást kapjunk, ezúttal mégis jól működik a gondolat: talán mégsem veszett ügy, hogy a jók győzzenek.

Fanservice és adrenalin kéz a kézben

Szinte zavarba ejtő mennyiségű utalással az első részekre, A végső leszámolás soha nem próbál másnak tűnni, mint ami: egy szerelmeslevél a franchise-nak és a rajongóknak. Ethan olyan múltbéli hibákkal és arcokkal szembesül, amelyek azonnal visszarántják a nézőt a kezdetekhez – de még a legreménytelenebb helyzetekben is megmarad valódi hősnek. Sokszor láttuk már, hogy elképesztő fizikai kihívásokkal néz szembe, ezért a film egyik legnagyobb kihívása az volt, hogy valami olyat mutasson, amit még sosem láttunk tőle vagy csapatától.

Szerencsére A végső leszámolás inkább előremenekült, és okosan építette be a korábbi filmek legemlékezetesebb akciójeleneteit – de még egy fokkal tovább is gondolta azokat. Ez nemcsak kreatív, de remekül idézi fel azokat a pillanatokat, amikért ezt a szériát imádni lehet. Bár órákig tudnék áradozni Cruise elképesztő kaszkadőrteljesítményéről, ő messze nem egy egyszemélyes show. Hayley Atwell friss és karizmatikus partnerként csatlakozik Grace szerepében, miközben a megszokott arcok – Simon Pegg, Ving Rhames – is visszatérnek, és az új szereplők – Tramell Tillman, Hannah Waddingham – is világossá teszik, miért éri meg Ethan-nek újra és újra harcba szállni.

A Leszámolás – Első rész, amely sokak szerint a Fantom protokoll óta a széria csúcsa, magasra helyezte a lécet, és nem kétséges, hogy A végső leszámolás néhol nem tudja tartani a feszültségszintet. Az előző rész misztikuma és sejtelmessége után ezúttal a történetnek le kell zárnia minden szálat – mintha egy repülőgépet kellene hibátlanul lehozni egy viharos leszállópályán. Ráadásul az entitásként ismert mesterséges intelligencia, amely korábban minden mozzanatot átitatott, itt szinte teljesen háttérbe szorul. Ahol korábban minden sarkon ott leselkedett, most inkább csak elvont fenyegetésként létezik.

Kell még nekünk Ethan Hunt?

A film legnagyobb dobása – az elsüllyedt orosz tengeralattjáró jelenete, amit már a Leszámolás – Első rész nyitányában beharangoztak – valóban lenyűgöző. Egy feszült, megszakítás nélküli akcióorgia, amely méltó zárása a Mission: Impossible mint korszakos akciófranchise történetének. Már rég tudni lehetett, hogy Cruise nem aprózza el a búcsút, és ez a jelenet tényleg kárpótol minden forgatókönyvi botlásért. Ilyen filmnél nem nehéz megbocsátani néhány lusta megoldást, hiszen a jutalom az a fajta filmkészítés, amire manapság kevesen vállalkoznak.

Ugyanakkor az érzelmi hangütés, amellyel újra és újra azt akarják tudatosítani bennünk, hogy talán ez az utolsó alkalom, hogy Ethan Hunt-ot vásznon látjuk, néha túltolja az érzelmi húrokat. Cruise és McQuarrie ugyan gondosan kerülik a végleges lezárás bejelentését, mégis az egész filmből árad a búcsú hangulata – de egyúttal egy apró rést is hagy a jövőre. Mert őszintén: el tudjuk képzelni a világot Ethan Hunt nélkül?

Nem a legjobb rész, de a legemberibb

A végső leszámolás pont azt a fajta humort hozza, amitől egy akciófilm még jobb lesz. Nem válik paródiává, Cruise nem vihog össze a nézővel – egyszerűen csak őszinte, jóízű nevetésre késztet, miközben sosem veszti el a komolyságát. És amikor újra akcióra kerül a sor, akkor azt olyan lendülettel tálalja, hogy a néző szinte a szék karfáját markolássza. Tökéletesen komponált zene, precíz hangkeverés és minden érzékszervünkre ható látvány – ezt hívják mozinak. Ha a filmek célja az, hogy kiszakítsanak a valóságból, akkor ez a film maradéktalanul teljesíti a feladatát.

Érdekes volt látni, hogyan alakult a Mission: Impossible világképe az aktuális társadalmi félelmekhez igazodva – a technológiai rémálmoktól a geopolitikai fenyegetésekig. A végső leszámolás nem csupán izgalmas, de meglepően megnyugtató élmény is. Három órán keresztül elhiteti velünk, hogy van valaki, aki – akárcsak Ethan – mindig a helyes dolgot választja. Ez a film nemcsak a szökésről szól, hanem arról is, hogyan lehet visszatalálni az igazsághoz – amit sok franchise már régen elfelejtett.

Katarzis és kockázat – a széria megkoronázása

Amikor majd előkerülnek a toplisták minden Mission: Impossible rész rangsorolására, nem tudni, pontosan hol végez majd A végső leszámolás. Egy biztos: ez évtizedek munkájának összegzése, és egy olyan Hollywood-i korszak mementója, amely kihalófélben van – de a film mindent megtesz, hogy ne engedjük el. Akár fanatikus rajongó vagy, akár csak egy látványos akciófilmre vágysz, ez a film mindenképp megér egy mozijegyet. Nem kell a kezdetektől követned a sorozatot, hogy élvezd A végső leszámolás záróakkordját – de ha velünk voltál az úton, neked szól igazán.

– Herpai Gergely „BadSector” –