TESZT – Nick Cordell Jr. kezdő rendőrként igyekszik a városban fellépni a rosszfiúk tömkelege ellen. Averno City hemzseg a bűnözéstől, apánk pedig szintén rendőr volt, így a nyomás nagy, a bizonyítékok gyűjtése elengedhetetlen, ám ne egy GTA-féle „ellenjátékra” számítsunk, ugyanis ebben a játékban többnyire izometrikus nézetet kapunk, ami meglepő.
Valahogy mégis a Grand Theft Auto stílusával rendelkezik a The Precinct, de azért „ellenjáték”, mert nem bűnözésre adjuk a fejünket.
Az Averno-i pokol
Megtehetjük azt is, hogy beugrunk egy kocsiba és káoszt okozunk, de arra is mód van, hogy beszivárgunk egy utcai versenyzéssel foglalkozó bandába, hogy belülről robbantsuk szét azt. Műszakokat teljesítünk, több körzetet felügyelünk, parkolási bírságokat szabunk ki, és sok bűncselekménybe futhatunk az utcánkon. Néha rádión szólnak be a központból, hogy a közelünkben zajlik egy bűncselekmény, és akár úgy is dönthetünk, hogy megpróbáljuk fülön csípni a bűnözőket. Aztán lejár a műszakunk, és a bűnüldözési eredményeink alapján kapjuk a tapasztalati pontokat. Ha betartjuk a folyamatokat, még jobb eredményt érhetünk el – például ha előbb azonosítjuk az illetőt, majd csak ezután vizsgáljuk meg a holmiját. Rontani is lehet az eredményeken – például ha olyasmiért büntetünk, amit el sem követett a gyanúsított –, ezt azonban a társunkra is bízhatjuk.
A műszak végén le kell adni a bizonyítékokat a központban, és ezek alapján lassan felépül egy ügy. Ha eljutunk a banda főkolomposaihoz, akkor jönnek az akciódúsabb küldetések – lövöldözéssel és történeti előrelépéssel. Csakhogy a játékmenet nagyon gyorsan ismétlődővé válik, ami rányomja a bélyegét az élményre. A kezelőfelület sem segít – nem túl felhasználóbarát. A lövöldözés bár egyedi célzási rendszert használ, nem igazán lett jól megvalósítva. Mégis, a játék szabadon enged minket, és a fejlődéssel jobb felszereléseket is kapunk. Az üldözések nem olyan izgalmasak, mint mondjuk a PS1-es World’s Scariest Police Chases-ben (ami egy tévéműsor játékadaptációja volt, és nem is volt rossz…), de aki szeretné megbírságolni a tilosban parkolókat, az megteheti. (Csak nem lesz ebből is egyszer egy külön Simulator? Bár ha lenne, nem csodálkoznánk…).
Imbolyog a verda (és kirepül a fánk az ablakon)
Oké, a fánk nem repül, de a kocsi, az fog. Ha rámegyünk egy rázókőre, a kocsi egyszerűen kipördít minket. Túlzottan laza a vezetési modell. Ha elgázolnánk valakit, akit üldözünk, előfordul, hogy a játék szerint mégsem sikerült, pedig elvileg eltaláltuk. Ez többször is előfordulhat, és frusztráló. A partnerünk sem mindig hasznos: ha több gyanúsított van, mintha nem csinálna semmit, így XP-t bukunk. Néha épp letartóztatás közben történik egy másik bűncselekmény – pont azzal az illetővel, akit el akartunk vinni –, ami teljesen abszurd. Ha ezeken túl tudunk tekinteni, az esztétika rendben van, bár a 30 FPS konzolokon kissé zavaró (főleg, hogy nem is túl szép a játék).
A járműveknél szokatlan a kamera: nem hátulról, hanem kissé felülről követ. Ez nem teljesen izometrikus, meg kell szokni. A végigjátszás kb. 8,5 órás, és mivel nincs sem kooperatív, sem többjátékos mód, újrajátszhatóság nincs. A történet sablonos, és a metróban mintha sosem történne bűncselekmény. A kérdés csak az, hogy milyen utólagos tartalmak érkeznek, mert korábban mást mondtak a fejlesztők, most viszont már lesznek – csak nem jöttek rá, hogy még lenne mit fejleszteni ezen az öt-hat évig készült játékon?
Rendetlen őrség
A The Precinct végül 6,5/10-et kap, mert nem olyan rossz – legalábbis az elején. Később viszont kissé unalmassá válik, ami árt a hangulatnak. Audiovizuálisan átlagos, története kissé sablonos, hangulata elfogadható, játékmenete középszerű. 30 euróért (kb. 12 ezer forintért) nem ajánlott megvenni. Érdemes videókat nézni róla, és inkább olcsóbban beszerezni, mert bár a neon-noir hangulat jelen van, önmagában ez még nem elég a sikerhez.
-V-
Pro:
+ Neon-noir hangulat
+ Sandboxban nem olyan rossz
+ Nem olyan nagy a játék mérete
Kontra:
– Kissé bugos
– A vezetési modell
– A legjobb esetben is sablonos…
Fejlesztő: Fallen Tree Games Ltd
Kiadó: Kwalee
Műfaj: Rendőrszimulátor
Megjelenés: 2025. május 13.
The Precinct
Játékmenet - 6.2
Grafika - 6.3
Történet - 6.4
Zene/hangok - 6.6
Hangulat - 7
6.5
KORREKT
A város nem robbant fel, de a játékos talán elalszik a tévé előtt unalmában...