KÉZIKONZOL HÍREK – A Sony állítólag új, dedikált hardveren dolgozik a PlayStation Vita utódjaként, amelyhez saját fejlesztésű chipet használhatnak, méghozzá AMD és Samsung technológiával.
Úgy tűnik, hogy a Sony egy „házon belüli” chip-projektet futtat, amellyel a következő kézikonzoljukat hajtanák meg. Bár a PlayStation Portal még nem teljes értékű hordozható eszköz, a vállalat nyíltan jelezte, hogy bővíteni akarja termékkínálatát a konzolokon túlra is. Jukanlosreve, egy megbízható bennfentes szerint a következő Sony handheldhez saját fejlesztésű rendszerchipet (SoC) használnának.
Az SoC kódneve még titkos, a fejlesztésben ismét szerepet kaphat az AMD – akik már a PlayStation 4/Xbox One és a PlayStation 5/Xbox Series modelleken is dolgoztak, sőt, pletykák szerint a PlayStation 6-nál is ők lehetnek a partnerek. Fontos azonban megjegyezni, hogy a Sony korábban is több projektet futtatott egyszerre, amelyek végül sosem kerültek piacra.
A pletykák szerint a kézikonzol egyfajta mini PlayStation 5 lehet, amely nem lesz képes natívan futtatni a PS5-játékokat, hanem ahhoz hasonlóan, mint a Nintendo Switch esetében, átskálázott címeket igényelne. Ha igazak ezek a hírek, akkor ez a készülék a PlayStation Vita igazi örököse lehet. Egyedi SoC használata logikus lépés, mivel a Sony így optimalizálhatja a teljesítmény/watt arányt, az AMD pedig tapasztalt partner, hiszen a kézikonzol-piacon is erős APU-kkal vannak jelen.
Nem tűnik túlzónak tehát, hogy a pletykák reálisak. A Samsung két nanométer körüli eljárásának bevetése is komoly előrelépés lenne, ám hogy végül valóban ezt alkalmazzák-e, azt csak később tudjuk meg. Már most hallani lehet, hogy a dél-koreai óriás nagyot lépett előre ezzel a node-dal. Az új Sony kézikonzol megjelenésére viszont várni kell, ugyanis a jelenlegi információk szerint 2028 előtt nem számíthatunk rá a boltokban.
Forrás: WCCFTech



