Bár a Bungie mostanában egyszer sem adott okot a pozitív hírekre, hivatalosan még nem jelentették be, hogy a Marathon csúszik – de már megjelent egy árulkodó jel, ami erre utalhat.
A Bungie újjáélesztett Marathon franchise-a messze nem a legzökkenőmentesebb fejlesztési sztorival büszkélkedhet. A játékot 2023 májusában jelentették be, majd rövidesen 2025-re tolták a premiert, részben a stúdiónál végrehajtott leépítések miatt. Tavaly robbant a hír, hogy Christopher Barrettet, a rendezőt, kötelességszegés miatt menesztették, helyére pedig a korábbi Valorant-director, Joe Ziegler került. Már akkor is több bennfentes – például Tom Henderson – azt kezdte mondani, hogy a Marathon jövője nem túl fényes…
A múlt hónapban a Bungie váratlanul bejelentette, hogy a játék szeptember 23-án érkezik, és újabb játékmenet-részleteket is bemutattak. Múlt héten viszont újabb botrány kerekedett: kiderült, hogy a stúdió engedély nélkül használt fel asseteket Antireal művésztől. A Bungie elismerte a hibáját, jelezte, hogy eltávolítja az asseteket, és igyekszik rendezni a helyzetet a művésszel – vélhetően kártérítéssel. Ebben a bizonytalan helyzetben egyre hangosabbak a pletykák, hogy a Marathon késhet.
Egy Patreonon csak előfizetőknek elérhető podcastban (Sacred Symbols+), Colin Moriarty, az IGN korábbi újságírója azt mondta: „Egy olyan személy, aki ismeri egy kulcsfontosságú tengerentúli piac marketingterveit, azt állította, hogy jelenleg egyáltalán nem tervezik a Marathon marketingjét. Nem tudom, hogy a közelmúlt eseményei befolyásolták-e ezt, vagy mindig is ez volt a terv, de ez egy ilyen nagy volumenű játéknál elég szokatlan.”
Sem a Sony, sem a Bungie nem engedhet meg magának újabb élő szolgáltatásos bukást. A Sony tavaly a Concorddal komoly veszteséget könyvelt el, előtte pedig The Last of Us Online törlése is felmerült…



