Az Ubisoft és az egész játékipar is követett el hibákat, de a Reflections stúdió vezetője pontosan tudja, mit kellene javítani: a történetmesélést. Lisa Opie szerint eljött az idő, hogy a fejlesztők újragondolják, milyen történeteket akarnak elmesélni a játékaikkal.
Köztudott, hogy az Ubisoft mostanság nincs a legjobb formában. Sőt, talán soha nem volt még ennyire nehéz helyzetben a francia cég története során. Az Assassin’s Creed szülőatyjai évek óta rossz hírekkel szolgálnak, mint a XDefiant törlése, és bár a Shadows elfogadhatóan indult, valójában nem az a nagy durranás, amire a vállalatnak most szüksége lenne. Eközben az ipar jelentősen megváltozott, a hangsúly a játékosok hosszú távú megtartásán van ahelyett, hogy egy emlékezetes és lezárt élményt nyújtanának. Ebben a helyzetben Lisa Opie, az Ubisoft Reflections stúdió vezetője új irányt keres, és már most a narratívát állítaná a középpontba.
Opie a The Game Business-nek adott interjúban beszélt erről. Elmondta, hogy nem a szokványos úton került a videojátékok világába. Miután éveken át televíziózásban dolgozott, 2021-ben csatlakozott az iparághoz – tehát a pandémia okozta fellendülés és a későbbi leépítések, stúdióbezárások közepette tapasztalta meg a játékipar hullámzását. Bár ez más, mint amit általában látunk a nagy cégeknél, a tévés tapasztalatai miatt teljesen más szemszögből közelíti meg a digitális kalandokat.
„A tévéműsorok alapstruktúrája évtizedek óta nem változott” – emlékeztet Opie. „A technológiai újításokat láttuk, de sok esetben ez a narratívában csúcsosodott ki. Szóval én úgy jöttem ide [a videojáték-iparba], hogy a történetmesélésre helyeztem a hangsúlyt, túl azon, amit körülöttem láttam.” Az Ubisoft Reflections vezetője így folytatja: „A játékok közül, amikkel játszottam, a The Last of Us: Part 2 narratívája lenyűgözött. Szerintem zseniális történet. De be kellett látnom, hogy ez nem a legfontosabb. Ez az egyik fontos dolog. Ha nincs egy elképesztően erős fő játékmeneti kör, nem számít, milyen jó a sztorid. Az emberek nem fognak maradni, nem fognak játszani.”
Innováció kell a narratívában
Opie szerint az iparnak változtatnia kell a hozzáállásán, ha valódi élményt akar adni a játékosoknak. „Tudom, hogy azt gondolod, ezt csak azért mondom, mert ez a hátterem, de mégis hiszem, hogy lehetőségünk van rendkívüli és magával ragadó történeteket mesélni” – hangsúlyozza. „Szerintem sokkal nagyobb lesz a változatosság, a játékok egyedibbek és sokszínűbbek lesznek, és talán jobban hozzáférhetők is. Itt nem csak a nehézségről beszélek, hanem arról is, mennyi időt kell rájuk szánni. Röviden: gazdag élményekről van szó. Az emberek figyelméért folytatott harcot csak innovációval lehet megnyerni. És ennek része a narratíva megújítása is.”
Hogy Opie gondolatai végül utat találnak-e a telített piacra, az még kérdéses. Mindenesetre egyre több kiadó igyekszik olyan játékokat készíteni, amelyek a játékmenetre és a rendszerekre építenek, hogy a játékosokat minél tovább lekössék. Az Ubisoft is ezt az utat járja olyan szolgáltatásalapú címekkel, mint a The Division 2, amit az Assassin’s Creed és a Far Cry mellett egy új leányvállalat visz majd tovább. És bár a Fortnite vagy a Roblox is a profitra hajt, szerencsére ma is vannak olyan projektek, amelyek a narratívára építenek – és érdemes rájuk odafigyelni a következő években.
Forrás: 3djuegos



