Nintendo Switch 2: kevésbé terheli meg az operációs rendszer a hardvert? [VIDEO]

Azt hallani a nagy N új készülékéről, hogy a korai fejlesztések óta kevesebb processzor és memória kell a Switch 2 OS-ének.

 

A Famiiboards fórumon MattAgain, egy ismert fejlesztő, aki a játékiparban dolgozott és a múltban érdekes meglátásokkal szolgált, elárulta, hogy a korábbi fejlesztői környezethez képest most több konzol erőforrás (CPU-magok és RAM) áll a fejlesztők rendelkezésére. Elmondása szerint a cél az, hogy az operációs rendszer számára fenntartott rendszererőforrásokat 1 CPU magra és 2 GB RAM-ra csökkentsék, ami lehetővé tenné a fejlesztők számára, hogy a jövőben többet tudjanak kipréselni a hardverből.

Bár a Nintendo szokás szerint nem szolgált részletes információkkal, a Switch 2 specifikációiról a hónap elején a rendszer szoftveres fejlesztőkészletének (software development kit = SDK) köszönhetően többet tudtunk meg. Ahogy azt a Digital Foundry is megerősítette, a rendszer jelenleg 3 GB RAM-ot és 2 CPU-magot „tesz félre” az operációs rendszer számára, ami valószínűleg hozzájárul majd ahhoz, hogy a GameChat gond nélkül fusson, bár az is világos, hogy az új funkció meglehetősen igényes lehet, hiszen a rendszer SDK-ja lehetővé teszi a fejlesztőknek, hogy úgy teszteljék játékaikat, mintha a funkció aktív munkamenet nélkül is futna.

Még a játékok számára rendelkezésre álló összes rendszererőforrás nélkül is, néhány Switch 2 játék (vagy port) már most megmutatta, hogy a rendszer képes jól futtatni az olyan igényes játékokat mint a Cyberpunk 2077. A CDPR nyílt világú RPG-je, amely nyitócímként érkezik, már a megjelenés előtti felvételekkel bizonyította, hogy a Nintendo következő generációs konzolja jobb élményt tud nyújtani mint az előző generációs rendszerek és néhány népszerű handheld PC (mint a Steam Deck).

A Nintendo Switch 2-ből már jutott a felhasználók kezébe néhány példány, ám kiderült, hogy az illető nem tud játszani, ugyanis a nagy N a konzol megjelenésének napjára egy frissítést tervez. Ebből az következhet, hogy a hardvernek kelleni fog az internetkapcsolat, hogy a frissítést letöltse, és a konzol használható legyen. Remélhetőleg a kazettákon ott lesz ez. Ha nem, az nem lesz felhasználóbarát…

Forrás: WCCFTech, Famiboards, VGC

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)