TESZT – 2020-ban jelent meg a Journey To The Savage Planet, ami remek volt (azt leszámítva, hogy talán kicsit rövid lett). Na ehhez képest a folytatás szebb, nagyobb, humorosabb, és minden aspektusban felül tudta múlni elődjét… mindezt úgy, hogy a Typhoon Studios volt a Google EGYETLEN stúdiófelvásárlása, de a csapat Raccoon Logic néven túlélte a Stadia rémálmát. Tanúpélda arra, hogy miképp kell kitartani.
Így itt, a legelején ki kell jelenteni, hogy ez a játék nem veszi komolyan magát szatirikus hangvétele ellenére sem, és épp ezért kellemes élmény.
Még mindig Metroidvania
Külső nézetes kaland, de annál mégis több. A RotSP ugyanúgy Metroidvania, ami minden szemszögében folytatás, úgyhogy nem különül el elődjétől, amelynek ismerete nem is szükséges. Viszont emiatt kissé szokatlan lehet a színkavalkádban duzzadó látványvilág, de a hangulat mindenesetre el lett találva. Most viszont egy rakat mellékküldetés és itt-ott eldugott dolog van, úgyhogy a maximalisták számára ez nem egy hétvége alatt lezavarható kaland lesz. Tetszetős, ahogy a folytatólagos (és annak növekvését folyamatosan ösztönző) fogyasztást meg az influenszerkultúrát parodizálja a játék, miközben épp egy olyan bázist kell kialakítanunk egy be nem lakott bolygón. Csakhogy a munkáltatónk, a Kindred Aerospace új kezekben van, ugyanis az Alta Interglobal felvásárolta azt, és a bázisunkra érve kirúgnak. A felszerelés szanaszét szórva a bolygókon (öt van ugyanis, mindegyiknek eltérő környezete van). Szóval útra kelünk, hogy megtaláljuk az új képességeket biztosító tárgyakat, és így idővel visszatérhetünk olyan helyekre, ahol korábban nem tudtunk tovább haladni (ilyesmit már a Game Boy/Game Boy Coloron is láthattunk: Wario Land 3). Csáklya, ostor, légszűrő, ilyesmikkel fog bővülni a felszerelésünk.
Mindent szkennelni lehet (a la No Man’s Sky), a földönkívüli lényeket pedig el is lehet fogni (az ostorral, a la Pokémon), több esetben elkábításuk után. Ezekkel a számítógépünkön keresztül fejlesztésekhez juthatunk hozzá. Eközben puzzle-k is lesznek, és ezek között vannak egészen ötletes feladványok is. Naná, hogy platformeres szegmensek is vannak (milyen Metroidvania is lenne ez, ha az kimaradt volna?), és természetesen a bossok sem maradtak ki. Aki esetleg lakberendezéssel foglalkozna, 3D-s nyomtatással a bázisára több csecse cuccot is tehet, aki pedig nem egyedül foglalkozna azzal, amit a RotSP kínál, megteheti, hogy egy barátjával közösen, kooperatívan játssza végig akár online, akár osztott képernyőben. Ellenfeleinket más-más módon kell legyőzni, és nincsen mindenre egyetlen működőképes megoldás, úgyhogy itt is először ki kell tanulni a helyes eljárást. Később többféle színű masszával lehet lövöldözni, és ezekkel több ellenféltípust lehet majd legyőzni, továbbá a puzzle-k megoldásában is nagy hasznunk lesz velük. Ez az egész kissé szedevetten hangzik, de az összkép ennek ellenkezője, ugyanis kifejezetten kifinomultnak hat az RotSP, az év egyik meglepetése.
Mindig van mit tenni
A RotSP (és úgy általában véve a műfaj) sajátossága az, hogy nem is inkább az újrajátszhatóság hozható fel mellette, hanem az történik, hogy magukat a helyszíneket fogjuk újrajátszani. Az eleinte túl sok helyen bezárt élmény koherenssé válik idővel, és igenis jó érzéssel tölti el a játékost, amikor egy, korábban bosszantónak nevezhető akadály végül elhárul előle. Viszont annyi biztos, hogy kb. 22 órát igénybe fog venni a végigjátszása, ami nem rossz, és nem éppen az a szint, hogy már-már bosszantó módon a nyakunkon marad. A baj csak az, hogy mégis lesz bizonyos bosszantó elem benne, amikor grindolni kell. Ez nem egy JRPG. Ilyesminek nem kellene bekövetkeznie egy Metroidvaniában.
Talán zavaró lehet hosszabb távon a sok paródiareklám, viszont ezeket ki lehet kapcsolni. A drón is néha az agyunkra mehet, mert bár humorosnak humoros, kissé átesik a palánkon, mert néha inkább zavaró lehet mintsem segítő. Grafikailag és zeneileg nem olyan kimagasló, de jónak lehet nevezni ezekből a szemszögekből is. Ám ne felejtsük, hogy ez egy 3D-s Metroidvania, és ilyenből nem sok van a piacon. Épp ezért is képes kimagaslani a Raccoon Logic játéka a többi közül, bár azért ne felejtsük el azt sem, hogy a sok szín bár megkülönböztető hatással rendelkezik, talán lesz olyan, akinek kissé zavaró lesz ez a kavalkád. Úgyhogy csak egy a kérdés: ki fog vállalkozni arra, hogy mindezt magához ölelje?
Bolygó hollandi
A Revenge of the Savage Planet kap egy 8/10-et, mert képes arra, hogy komolytalansága mellett tudjon kellően komoly lenni tartalmilag, hangulatilag, illetve a játékmenet tekintetében. Akinek bejött a Journey To The Savage Planet, mindenféleképpen szerezze be a folytatást. Akinek tetszik a műfaj, legalább nézzen bele egy játékmenetes videóba. Aki pedig nem nagyon jártas a Metroidvaniákban, fontolja meg a vételt. A Raccoon Logic képes volt a humort nem olyan stílusban prezentálni, ahogy a Borderlands teszi, hanem egyedi stílust képviselve a maga útját járta, és így talán képes lesz az év egyik legjobb játéka lenni. Megérdemelné.
-V-
Pro:
+ Egyedi puzzle-k
+ Kifejezetten humoros
+ Ketten is végigjátszhatjuk
Kontra:
– Néhol bosszantó a grindolás
– Van, amikor a drón inkább zavar, mintsem segít
– Talán túlzottan színes?
Fejlesztő: Raccoon Logic Studios Inc.
Kiadó: Raccoon Logic Studios Inc.
Műfaj: 3D metroidvania
Megjelenés: 2025. május 8.
Revenge Of The Savage Planet
Játékmenet - 8.2
Grafika - 7.3
Történet - 8.4
Zene/hangok - 8.1
Hangulat - 8.5
8.1
KIVÁLÓ
Hangulatos, tetszetős, és minden módon jobb elődjénél – kellemes meglepetés.