Újabb érdekes fordulat következett be a Ubisoft még be sem jelentett projektje kapcsán, így lassan elhihetjük, hogy létezik.
Az elmúlt néhány konzolgeneráció során a Ubisoft volt az a kiadó, amitől rengeteg projekt szivárgott ki azok hivatalos bejelentése előtt – még olyan is, amit töröltek, mint a mai hírekben már említett Project Renaissance. Ezek a gyakori szivárgások már-már Yves Guillemot kiadójától elválaszthatatlanok, és ez határozottan igaz az Assassin’s Creed IP-re. Gyakran olyan érzésünk lehet, hogy már mindent tudunk a sorozat fejlesztés alatt álló projektjeiről, a multiplayer spin-offoktól kezdve a Shadows kooperatív módjáig. A legérdekesebb azonban a még be sem jelentett Assassin’s Creed IV: Black Flag remake.
Erről először körülbelül két éve hallottunk, és azóta többször is felbukkant pletykák formájában. Olyan hírek is napvilágot láttak, hogy elvileg idén jelent volna meg, de az Assassin’s Creed Shadows többszöri halasztása ezt megváltoztathatta. Néhány nappal ezelőtt a Pure Arts, amely az Assassin’s Creed szobrok készítéséről ismert, tartott egy élő adást, ahol úgy tűnt, hogy megerősítették a 2013-ban megjelent játék remake-jét, miközben a főhősről, Edward Kenwayről beszéltek.
Az egyik műsorvezető rámutatott, hogy az Assassin’s Creed rajongóknak tudniuk kell, hogy „valami történik Edwarddal”, ami arra utal, hogy egy új figura készül. Ez arra késztette a másik műsorvezetőt, hogy zavartan megkérdezze, hogy „ezt” bejelentették-e már, amire azt válaszolta, hogy látott erről egy cikket néhány pletykával együtt. Ez az egész úgy hangzik, mintha Edward dizájnját némileg frissítenék a remake-hez, ha új szobor készül a karakterről.
Ezután a műsorvezető megismételte, hogy „valami történni fog Edwarddal”, és hogy a Pure Arts 1:8-as méretarányú figurája „ennek megfelelően tükrözi majd ezt”. Ez egy kicsit homályos, de arra utal, hogy a Pure Arts tisztában van a közelgő remake-bejelentéssel, és hogy Edward Kenway kinézete frissülhet a 12 évvel ezelőttihez képest. Egyelőre azonban ez csak pletyka!
Forrás: TheGamer
Something big is definitely happening regarding the Assassin’s Creed Black Flag Remake. 🏴☠️🔥
The people at Pure Arts unveiled a new collection of figures, but the EDWARD one was missing. 🧐
When asked, they said this: 🗣💬
Via @TheRAFITI69#AssassinsCreed #Ubisoft pic.twitter.com/RloVJfWAd5
— Zephryss⛩️ (@TheRealZephryss) March 29, 2025



