Dune: Awakening: privát szervereket is bevethetünk!

A Funcom a megjelenés előtti utolsó pillanatban újítással rukkolt elő a nemsokára megjelenő MMO-jában.

 

A Funcom bejelentette, hogy a Dune: Awakening már a megjelenéskor támogatni fogja a privát szervereket. A norvég fejlesztő korábban még úgy nyilatkozott, hogy ez a funkció a jövőben kerülhet be, most azonban a saját ütemtervüket is megelőzték, hogy már induláskor elérhető legyen a közönség által régóta kért lehetőség. A rajongók tehát örülhetnek, bár meg kell jegyezni, hogy a stúdió korábbi játéka, a Conan Exiles privát szervereihez képest több megkötés is lesz érvényben. Ez elsősorban a Dune: Awakening MMO-jellegéből fakad.

„Amikor privát szervert bérelsz, lényegében egy olyan szervert kapsz, amely egy Hagga-medencét tartalmaz, ugyanúgy, mint a hivatalos szerverek. A teljes Hagga-medence térképet elérheted, és mindent megtehetsz, amit egy hivatalos szerveren is. A privát szervered egy más privát szerverekből álló Világhoz fog tartozni, és te választod ki, melyik Világban legyen, amikor bérelsz egy szolgáltatótól. Ez azt jelenti, hogy teljes mértékben kihasználhatod a Dune: Awakening nagyszabású többjátékos mechanikáit, beleértve a közösségi csomópontokat és a Deep Desertet is, ahol találkozhatsz és játszhatsz más privát szerverek játékosaival ugyanabban a Világban. A játékosok nem bérlik vagy irányítják a közösségi hubokat vagy a Deep Desertet – ezekről a szerverbérlő szolgáltatók gondoskodnak,” írta a Funcom.

 

Szabályozható PvP, adózás és homokviharok

 

Akik privát szervert bérelnek a Dune: Awakening világában, jelenleg az alábbi beállításokat szabhatják testre: biztonsági zónák (azaz a játékosok dönthetnek, hogy a Hagga-medence egész területén legyen-e PvP vagy csak zónákban, mint a hivatalos szervereken), adózás és homokviharok – utóbbi kettő akár teljesen ki is kapcsolható. A szolgáltatók között három lehetőség közül választhatunk: Gportal, Nitrado és xREALM.

A Dune: Awakening hivatalosan június 10-én jelenik meg PC-re, de a Deluxe és Ultimate kiadást megvásárlók már június 5-én hozzáférhetnek az Early Access verzióhoz.

Forrás: WCCFTech, Gportal, Nitrado, xREALM

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)