A Days Gone fejlesztőinek egyharmada vesztette el állását!

A Sony Bend körüli leépítések először pletykaként bukkantak fel, majd pár órával később maga a stúdió is megerősítette a kirúgásokat.

 

Jason Schreier, a Bloomberg szerkesztője közölte először, hogy a Sony Bend nemrég elbocsátotta alkalmazottainak 30%-át, ami körülbelül 40 embert jelent, miután az év elején leállították a náluk készülő élő szolgáltatásos (live service) projektet. Ugyanekkor töröltek egy másik live service játékot, amin a Bluepoint dolgozott. Nem teljesen világos, de ezek az elbocsátások az említett projekt törlésének eredménye lehet, és Schreier hozzátette, hogy a live service projekt leállítása óta egy új projekt felpörgetésén dolgoznak.

A Sony és a live service erőltetése eddig nem hozott sok jó eredményt, és emiatt a Bend Studio is a rövidebbet húzta. Míg más PlayStation Studios csapatok, mint az Insomniac és a Sucker Punch több projektet is ki tudtak eddig hozni a PlayStation 5-re, a Sony Bend legfrissebb játéka a Days Gone, ami 2019-ben jelent meg PlayStation 4-re, és idén jött a PlayStation 5-re a remaster. A stúdió több projektje is kukában landolt, így eddig ez az egyetlen kurrens-gen mű a csapattól. Sajnálatos ezt látni, különösen egy olyan stúdió esetében, amely egykor a PlayStation first-party portfóliójának kulcsfontosságú része volt.

A Sony Bend aztán megerősítette az elbocsátásokat a stúdió hivatalos Twitter-fiókján közzétett közleményében: „Ma elbúcsúztunk néhány hihetetlenül tehetséges csapattársunktól, miközben átállunk a következő projektünkre. Mélyen hálásak vagyunk a hozzájárulásukért, mivel ők formálták azt, akik vagyunk, és a hatásuk mindig része lesz a történetünknek. Ez egy nehéz pillanat a csapatunk számára, de mérhetetlenül tisztelünk mindenkit, aki idáig juttatott minket. Ahogy haladunk előre, továbbra is elkötelezettek vagyunk amellett, hogy a Bend Studio jövőjét kreativitással, szenvedéllyel és innovációval építsük az általunk készített címekben.”

Az elbocsátások által érintett alkalmazottak is a közösségi médiában kifejezték csalódottságukat a helyzet miatt. A leépítések a Bend csapatában dolgozó veterán fejlesztőket is érintették. Köztük van Robert Morrison, aki a 90-es évek közepe óta dolgozik játékokkal és animációval, és mielőtt a Bendhez igazolt volna, más PlayStation Studios csapatoknál, például a Santa Monica és a PlayStation Studios Visual Arts csapatainál dolgozott. Kevin McAllister, a Days Gone Remastered kreatív és termékvezetője, valamint közösségi menedzsere nem volt része a leépítéseknek, de a Bend Studio többi munkatársának véleményét is megerősítette. Szerinte ez egy szomorú nap. Ő imádja ezt a stúdiót, nagyon sokat jelent neki, és nehéz szavakba önteni, amikor valami ilyesmi sújtja a csapatot.

A Bend Studiora a Days Gone óta egyszerűen rájár a rúd….

Forrás: WCCFTech, Bsky

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.