Mennyibe fog kerülni az ROG Xbox Ally? – Íme a legvalószínűbb tipp és árjóslat

TECH HÍREK – Az ASUS és a Microsoft közös hordozható gépének hivatalos ára továbbra is titok, de a jelek szerint nem lesz olcsó mulatság. Az eddigi ROG Ally gépek és a konkurencia alapján viszont már sejthető, mire számíthatunk – sőt, elég vad árak is lehetségesek.

 

A héten jelentették be a ROG Xbox Ally-t, az ASUS és a Microsoft együttműködéséből született új, hibrid PC-t (hasonlóan a Steam Deckhez). Bár a redmondiak már megosztották az első részleteket a hivatalos oldalon, a legfontosabb adatot – az árat – egyelőre titkolják.

2024. június 10-én még sem az alap ROG Xbox Ally, sem a csúcskategóriás ROG Xbox Ally X hivatalos árát nem ismerjük, de elég sok információ gyűlt össze ahhoz, hogy okos becslést adjunk. Ehhez elsősorban a korábbi modellek árazását kell figyelnünk.

A „ROG Ally” sorozat már nem újdonság: 2023-ban jelent meg az ASUS konzolszerű PC-i között. Akkor két változat debütált: az alapmodell 599 dollárért, a fejlettebb verzió pedig egy évvel később 799 dollárért került forgalomba.

Jelenleg a ROG Ally X Európában 600 és 900 euró között kapható – ugyanakkor a mostani Xbox-tematikájú verzió jóval fejlettebb hardverrel érkezik. Elődeiben Ryzen Z1 és Z1 APU-k dolgoztak, míg Phil Spencerék a modernebb Z2 A és Z2 AI Extreme chipeket ígérik.

Bár egyelőre túl korai teljesítménybeli következtetéseket levonni, annyi biztos: a ROG Xbox Ally Z2 A chipje két Zen 2 magot és nyolc szálat, továbbá nyolc RDNA 2 magot kínál – nagyjából egy szinten a Steam Deck-kel.

Az erősebb ROG Xbox Ally X processzora (nyolc mag, 16 szál) már a Zen 5 architektúrán alapul – ugyanaz, mint az asztali Ryzen 9000 sorozatban –, míg a GPU 16 RDNA 3.5 magot tartalmaz, amit nemrég laptopokban is láthattunk a Ryzen AI 300 sorozat révén. Ezek a gépek Forza Horizon alatt 100+ FPS-t, Rocket League-ben 100+ FPS-t, GTA V-ben pedig 60+ FPS-t tudtak produkálni 1080p, magas részletességgel, ami kifejezetten biztató.

Érdemes azt is figyelembe venni, mennyiért kínálják a konkurens masinákat. A Steam Deck – a hibrid PC-k úttörője – 419 és 679 euró között mozog, attól függően, hogy LCD vagy OLED kijelzőt, illetve mekkora tárhelyet választunk. Az MSI Claw és a Lenovo Legion Go szintén 600 euró körül vannak, míg a friss Claw AI 8+ már majdnem 1000 euróba kerül.

A Nintendo Switch 2 ugyan nem PC, de a hordozható gaming szegmens közvetlen szereplője – ára nem éri el az 500 eurót. (Nálunk 210.000 Ft. körül van.) Mindezek alapján reális lehet, hogy az ROG Xbox Ally alapmodell ára 550–600 euró között lesz 2025 végén, míg az X változatért 850–900 eurót is elkérhetnek – ebben ráadásul már az európai adók is benne vannak. Ergo, ha a magyar árakat nézzük, akkor halk hangon is 250.000-300.000 Ft. közötti árra számíthatunk, ha 27% áfát is beleszámítjuk.

Ez teljesen életszerű (gyakorlatilag a korábbi modellek szintjén marad), és a ROG Ally ökoszisztéma versenyképes maradhat: 7 hüvelykes IPS kijelző, 1080p VRR 120 Hz, 16–24 GB RAM, 512 GB – 1 TB M.2 tárhely. Ha a Microsoft OLED kijelzős csomagokat vagy újabb verziókat is piacra dob, az ár még tovább emelkedhet.

Az Xbox hivatalos oldalán azt írják, hogy „a következő hónapokban” több részletet is megosztanak majd az árakról és a megjelenésről. Az ROG Xbox Ally várhatóan idén télen érkezik.

Forrás: 3djuegos

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.