TECH HÍREK – Jensen Huang, az Nvidia vezérigazgatója szerint az MI-infrastruktúra értéke 100 billió dollárra fog felemelkedni.
Az Nvidia az MI-számítások élvonalába tartozik a modellképzéstől a következtetésig, most pedig az ügynök alapú és a fizikai MI területén is igyekszik. A cég kereskedelmi/fogyasztói tevékenységek szinte minden formájába bevitte a mesterséges intelligencia elemeit, és ezzel nincs vége. Huang a párizsi GTC-n tartott beszédén (lentebb beágyazva) további jóslatokat osztott meg a közönséggel, és elmondta: a cég következő fókusza az MI infrastruktúra kiépítése lesz, amit minden kormány komolyan fog venni, hasonlóan az olyan alapvető infrastruktúrákhoz, mint az áram vagy a víz.
Az Nvidia elárulta, hogy kilátásba helyezte MI-gyárak kiépítését államilag támogatott szervezetek számára. Huang szerint ezek nagymértékben különböznek a hagyományos adatközpontoktól, leszámítva azt, hogy mindkettő nagyméretű klasztereket használ. Az MI-gyárak a hagyományos üzemekhez hasonlóan termelékenyek lennének és bevételt hoznának a gazdaságoknak, teljesítményüket pedig az általuk generált tokenek számával mérik majd. A kormányok a magasabb szám eléréséért fognak versenyezni, kiváló és skálázható Nvidia hardverek alkalmazásával.
Az Nvidia új határokat nyitott a bevételei növelésére. Huang előrejelzése szerint az MI-infrastruktúra piacának értéke idővel elérheti a 100 billió dollárt. Ez az összeg majdnem harmincszorosa az Nvidia jelenlegi kapitalizációjának, és az ágazat állítólag a következő ipari forradalmat hozza el, ahol az MI az emberi élet alapvető részévé válik. Természetesen az MI-infrastruktúra több elemből állna, beleértve a humanoid robotokat, autonóm gépeket és még sok minden mást. Bár ez a kapitalizációs szám optimista, mégis azt mutatja, hogy az Nvidiának még bőven van feladata.
Az MI-infrastruktúra fejlesztése már elindult, az Nvidia ugyanis a szuverén MI irányába helyezte át a fókuszát. Huang több milliárd dolláros megállapodásokat kötött a Közel-Keleten és az EU-ban, mindezek célja, hogy a kormányokat is bevonják az MI-versenybe, így különösen izgalmas jövő vár ránk.
Forrás: WCCFTech