Játékosok ezrei gyanítják, hogy a Borderlands kémkedik utánuk. Most egy tapasztalt modder, EpicNNG elemezte az összes részt, és szerinte szó sincs spyware-ről a szériában.
A Borderlands-sorozat népszerűsége látványosan zuhan, ami már önmagában külön tanulmányt érdemelne. Igaz, hogy a Gearbox már véglegesíti a Borderlands 4 részleteit – a megjelenés szeptember 12-én várható –, de a közösség most éppen a Take-Two-t ostorozza, amiért megváltoztatták a Steam EULA-t, vagyis a felhasználói feltételeket. Ez a lépés indította el a pletykát, miszerint a franchise játékai állítólag kémprogramot tartalmaznak. A pánikot csak fokozta, hogy az IP gazdái most épp ingyen adták a Borderlands 2-t az összes PC-s játékosnak. Szerencsére van egy modder, aki alapos vizsgálat után kijelentette: semmitől sem kell félni.
Nem akárkiről van szó, hanem a jól ismert EpicNNG-ről, aki az összes Borderlands-részhez fejlesztett már modot és kiegészítőt. Ő az, aki néhány napja azzal került címlapokra, hogy időt és energiát áldozott a 10 éve elkaszált Borderlands MMO maradványainak helyreállítására. Most viszont úgy döntött, hogy a Gearbox-sorozat körül kirobbant legnagyobb vitát is lezárja egy YouTube-videóval, amelyben közli vizsgálatának eredményeit.
„Először is a legnagyobb kérdés: tényleg van spyware a Borderlands játékokban? A válasz: nincs, a Borderlands nem tartalmaz kémprogramot.” – állítja EpicNNG. „Én személy szerint minden Borderlands játékot moddingoltam, és kijelenthetem: egyikben sincs spyware. Igen, ez a kernel-szintű hozzáférést is jelenti, ilyen egyszerűen nincs. A leginvazívabb dolog, amivel eddig találkoztam, az a Denuvo DRM integrációja.”
A botrány azért robbant ki, mert a Take-Two által bevezetett új EULA a felhasználók eszközeiről is gyűjt adatokat – igaz, ezek nagy részét már eddig is meg kellett adni a SHiFT-regisztrációhoz, ami a Gearbox saját online szolgáltatása extra funkciókkal és jutalmakkal. A közösség viszont úgy értelmezte, hogy az új szabályzat érzékeny személyes adatok gyűjtését is lehetővé teszi, innen jött a spyware-pánik.
„A legkémprogram-szerűbb dolog, amit a Gearbox valaha integrált, az a játékosstatisztikák gyűjtése: teljesítmény-naplók, legyőzött ellenfelek és karakterdöntések. Ez viszont 2012 óta minden online játékban teljesen általános.” – teszi hozzá EpicNNG.
Nem lesz spyware a jövőben sem?
Felmerülhet a kérdés: a Gearbox vagy a Take-Two a jövőben beépíthet-e kémprogramot? EpicNNG szerint a modder-közösség azonnal kiszúrná, ha valami változna a Borderlands játékok „belsejében”. „A Borderlands rendelkezik egy hotfix-rendszerrel, amelyen keresztül a Gearbox frissítéseket küldhet. Tapasztalatunk alapján jelenleg nincs módjuk spyware-t integrálni, és személyes adatokat sem tudnak bányászni.” – magyarázza a modder. „De ha mégis megtörténne – vagy ha nem is tudnánk pontosan hogyan –, mi azonnal észrevennénk, mert minden hotfixet logolunk. Visszanézhető, hogy a szerveren milyen változtatások történtek.”
Ez ráadásul nem az egyetlen PR-válság, amit most a Gearbox kénytelen kezelni. A közösség azt is erősen kritizálta, hogy a stúdió vezetője, Randy Pitchford azt mondta: hiába kerül a Borderlands 4 80 dollárba, „az igazi rajongók úgyis kitalálják, hogyan vegyék meg”. Pitchford már közölte, hogy az egész csak „félreértés” volt, bár hozzátette: „a játékfejlesztés ma minden eddiginél drágább”.
Forrás: 3djuegos