Mi marad a művészetből, ha már a Disney is az AI-ra bízza a plakátokat? Botrány a Mickey egér-birodalomban!

Mi értelme van művészeknek, ha már a Disney is gépekkel készíti a plakátjait? Néhány nappal azután, hogy a cég pert indított egy mesterséges intelligencia ellen, most őket vádolják AI-generált képekkel. A közösségi médiában tombol a botrány, és a Disney most a legújabb céltábla.

 

A Disney a hét eleje óta a közösségi média kereszttüzében áll: a felháborodás akkor robbant ki, amikor kiderült, hogy a vállalat pert indított egy AI startup, a Midjourney ellen szerzői jogsértés miatt. Az irónia az egészben, hogy a Disney nem sokkal később maga is AI-használattal került gyanúba: egyesek szerint Disneyland új plakátjai is mesterséges intelligenciával készültek. Ez sokakat elgondolkodtatott, hogy mi lesz a művészekkel, ha már a világ legnagyobb kreatív vállalata is inkább az algoritmusokat választja az illusztrátorok helyett.

Június 10-én a Disney és a Universal közös keresetet nyújtott be a Midjourney ellen, amelyet „a szerzői jog végső élősködőjének és egy feneketlen plágiumgödörnek” neveztek, amiért olyan képeket (és hamarosan videókat) terjeszt, amelyek Disney, Marvel vagy akár A Simpson család karaktereit is felhasználják. A kereset szerint: „A felperesek szerzői joggal védett alkotásainak kisajátítása, majd olyan képek (és hamarosan videók) terjesztése, amelyek nyíltan beépítik és lemásolják a híres Disney- és Universal-karaktereket, anélkül hogy egy fillért is belefektetnének a létrehozásukba, Midjourney a szerzői jog végső élősködője és egy feneketlen plágiumgödör.” A bírósági ügy közben azonban a Disney-t azzal vádolták meg, hogy saját plakátjait is AI-jal készítteti – erre utalnak a Magic Keys hivatalos Instagramján feltűnt, kicsit furcsára sikerült Mickey egeres plakátok, amelyek azonnal gyanút keltettek a rajongók és a művészvilág körében.

A pletyka egy „Nintega Dario” nevű X-felhasználótól indult, aki már több mint 97 ezer kedvelést gyűjtött a témában. Bár a hírt egyelőre senki sem erősítette meg hivatalosan, a vita egyre nagyobb hullámokat vet arról, hogy meddig mehet el a mesterséges intelligencia a kreatív iparban. Ha beigazolódik, hogy a Disney tényleg gépekkel készítteti a plakátjait, az újabb csapás lehet a művészeknek, akik már most is elég kiélezett versenyhelyzetben vannak. Az, hogy a Disney perel valakit a karaktereinek használata miatt, megszokott, de hogy közben ő maga is AI-t használ, az már a művésztársadalom számára is gyomros.

Forrás: 3djuegos

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu