A Shift Up befektetői attól tartanak, hogy a dél-koreai stúdiónak kockán foroghat a függetlensége, ugyanis a kínai óriáscég ezen változtathat.
A Stellar Blade hatalmas sikert hozott a Shift Upnak, ami eddig mobilos játékokkal foglalkozott, de most már egy PC-n is sikeres akciójátékuk van (erről a minap írtunk). A PlayStation 5-re és PC-re megjelent Stellar Blade folytatását már megerősítették, hogy úton van, és a Shift Up továbbra is azon a mobilos sorozaton dolgozik, amely a stúdió növekedését elősegítette, így a jövő hihetetlenül fényes lehet a dél-koreai cég számára.
Ám a cég egyes befektetői attól tartanak, hogy a Shift Up elveszítheti függetlenségét, ami ködbe burkolja a stúdió jövőjét és jelenlegi útját. A Global Economic, egy dél-koreai publikáció szerint a befektetők aggódnak amiatt, hogy milyen szűk az arány a Shift Up vezérigazgatója, Kim Hyung-Tae és a Tencent részvényei között. Kim jelenleg a stúdió 39%-át birtokolja, míg a Tencent alig 5%-kal van mögötte, ugyanis 34,58%-os részesedéssel a Shift Up-ban. Az aggodalom az, hogy a Tencent több részvény felvásárlásával megelőzheti Kimet, és azzal együtt, hogy a Tencent az a vállalat, amellyel a Shift Up együttműködik a mobiljátékok kiadásában, a stúdió elveszítheti a döntési jogkörét.
A Tencent már évek óta stratégiai befektetéseket eszközöl a játékiparban, és olyan stúdiókban van benne a keze mint a Ubisoft, a Remedy, az Epic Games, a Funcom és a FromSoftware anyavállalata, a Kadokawa. A Riot Games esetében a Tencent egyenesen megvásárolta a stúdiót, miután folyamatosan növelte részesedését. Még túl korai lenne megmondani, hogy a Shift Up valóban bajban van-e, de figyelembe véve, hogy a Tencent a stúdió mobiljátékain keresztül kulcsszerepet játszik a Shift Up bevételeiben, és hogy a Tencent milyen közel van ahhoz, hogy a stúdió legnagyobb részvényese legyen, úgy tűnik, hogy a Tencent készen áll arra, hogy a Shift Up-ot a stúdiók belső portfóliójához adja.
Úgyhogy lehet, hogy hirtelen a Tencent megveszi majd a csapatot magának, és a Shift Up sikerét látva ez bármikor bekövetkezhet.
Forrás: WCCFTech, Global Economic