És az élő szolgáltatásos (live service) megközelítésről sem feledkezik el a cég, pedig eddig ebben a Sony-nak nem sok sikere volt.
Egy befektetői interjú során Nishino Hideaki, a Sony Interactive Entertainment (SIE) elnök-vezérigazgatóját közvetlenül kérdezték a vállalat jövőjéről, különös tekintettel a felhőalapú játékok egyre növekvő népszerűségére. Bár a PlayStation már több mint 11 éve foglalkozik felhővel, Nishino hangsúlyozta: a hosszú távú növekedéshez az üzleti modellnek fenntarthatónak kell lennie, és a legtöbb játékos továbbra is a hagyományos, helyi hardveren futó élményt preferálja, ahol nem függ a hálózati feltételektől. Azaz a PlayStation 6 is helyben fogja futtatni a játékokat. Ugyanakkor Nishino utalt egy új, továbbfejlesztett módra is, ahogy a játékosok kapcsolatba léphetnek a Sony tartalmaival és szolgáltatásaival – ez könnyen lehet a még be sem jelentett PlayStation handheld, amiről hónapok óta pletykálnak.
Hermen Hulst, a Sony Interactive Studio Business Group vezérigazgatója kifejtette, hogy a multiplatform stratégia marad: a nagy, egyjátékos PlayStation-játékokat továbbra is portolják majd PC-re, de csak késleltetve, így a hardver „kirakat” funkciója is megmarad, új közönséget érnek el, de nem kannibalizálják a saját platformjukat. (Az Astro Bot portja is esélyes lehet?)
Az élő szolgáltatásos játékok (live service) terén Hulst elismerte a Helldivers 2 sikereit és a Concord bukását is, de Sony nem hátrál meg. A MLB The Show, a Destiny 2 és a Helldivers 2 jó példaként szolgálnak, de Concord tanulsága: a jövőbeli projekteknek (mint a Marathon) ki kell tűnniük a tömegből. Hulst hangsúlyozta, hogy folyamatosan invesztálnak az új live service-játékokba is, miközben szigorúbb kreatív, kereskedelmi és fejlesztési folyamatokat vezettek be a korábbi hibák elkerülésére. A Helldivers 2 bevételének több mint felét már a mikrotranzakciók adják, és az új tesztelési, iterációs ciklus minden új címnél kulcskérdés. „A Marathon-nal nagyon merész, innovatív és igazán magával ragadó címet akarunk piacra dobni… A tesztelés-iteráció-tesztelés ciklusa a live service sikerének alapja, nemcsak megjelenés előtt, hanem a teljes élettartam alatt,” mondta Hulst.
A Marathon, a Bungie legendás franchise-ának rebootja, elvileg szeptember 23-án jön PlayStation 5-re, Xbox Series-re és PC-re – hacsak nem csúszik ismét.
Forrás: Wccftech, Wccftech, Inwebmeeting, Inwebmeeting Fireside Chat