A CD Projekt RED (CDPR) kifejtette, hogy miért döntöttek úgy a tíz éve megjelent játékukban a sötétebb, komorabb stílus mellett.
A The Witcher 3 10. évfordulójának ünneplése részeként a CDPR a GamesRadarnak adott interjúban beszélt a „titkos szószról”, amely a küldetéseket olyan különlegessé tette. Paweł Sasko, a The Witcher 3 küldetéstervezője az érettséget említette a fő összetevőnek, mivel a fejlesztők többsége a 30-as és 40-es éveiben jár. Továbbá, ami szintén fontos, hogy lengyelek voltak. És az biztos, hogy a The Witcher 3-ban rengeteg sötét dolog van. Zombimagzat, körmös kínzás, kemencsében található baba, és így tovább. Sasko a CDPR RPG-jének ezeket a borzalmas elemeit ahhoz a pillanathoz hasonlította, amikor az ember beletörődik a ténybe, hogy a szülei egy nap meg fognak halni.
„Azt mondanám, hogy mi lengyelek, sokkal negatívabbak vagyunk mint a nyugati társadalmak. Hajlamosak vagyunk inkább félig üresnek látni a poharat mint félig telinek. Az érett szórakozás megteremtésének része az is, hogy felismerjük, hogy az életben nem minden fog jól menni. Mindannyiunk életében történnek szörnyű sz*rságok. Én fejlődéspszichológus vagyok, ezért sokat gondolkodom ezeken a dolgokon. Számomra az átmenetnek ez a pillanata, annak megértése, hogy a szüleid öregszenek, megbetegszenek és meghalnak, része az emberi tapasztalatainknak. Nem tisztességes mindig pozitív színben feltüntetni és lefesteni a világot.
Nem tudod megakadályozni, hogy a szüleid meghaljanak. Nem tudod megakadályozni, hogy esetleg a háziállat, akivel 15 évet töltöttél az életedből, rákos legyen. Ezt nem tudod teljesen megakadályozni. De arról van szó, hogy hálás vagy mindazért, amit megtapasztaltál. Még ebben a kib*szott disztópikus, borzalmas Cyberpunk világban, vagy ebben a sötét noir Witcher világban is vannak jó emberek. Vannak jó pillanatok. Vannak barátságok. Van szerelem! Azt hiszem, ez a törekvésem: bátorítani az embereket erre, és lehet, hogy kicsit sötét, amikor erről beszélek, de szeretném, ha ez a napsugár látható lenne a munkánkban,” mondta Sasko.
Remélhetőleg ez az álláspont megmarad a The Witcher IV-ben és a Cyberpunk 2077 folytatásában is.
Forrás: PCGamer, GamesRadar