TECH HÍREK – Viszont ez nem jelenti azt, hogy a kínai cég még idén erre váltana, és a legfrissebb termékei így még kissé lemaradásban vannak.
A Pura 80 sorozat a múlt héten debütált a 7 nm-es Kirin 9020 rendszerlapkával (SoC), de ezt a chipet a Huawei már a tavalyi Mate 70 szériában is használta. Igaz, az N+1 architektúráról N+2-re váltottak, de ezzel elérték a jelenlegi technológiai plafont – még akkor is, ha a SMIC, Kína legnagyobb félvezetőgyártója a hírek szerint már kifejlesztette az 5 nm-es gyártástechnológiát. Egy friss pletyka szerint a kereskedelmi forgalomba kerülés már úton van, és a Huawei Kirin chipek is ezt a technológiát használják majd – de nem az idei évben.
Egy Weibón aktív szivárogtató – aki a „Smart Chip Consultant” nevet használja – azt állítja, hogy az 5 nm-es gyártás már folyamatban van, de egyik 2025-ös Huawei készülék sem kapja meg ezt a technológiát. Azt is hozzátette, hogy a legfejlettebb litográfia, amit a kínai cégek – köztük a Huawei – idén használhatnak, az az N+2, amelyet már a Kirin 9020 esetében is alkalmaztak. Ennek oka feltehetően az, hogy a SMIC jelenlegi DUV-berendezése nem képes ennél fejlettebb szilícium gyártására.
Az Amerikai Egyesült Államok megtiltotta az ASML által gyártott EUV-léptékű litográfiai gépek kínai exportját, így az 5 nm-es ostyák tömeggyártása komoly akadályokba ütközik. A Huawei számára ez alacsony hozamot, megnövekedett költségeket és technikai nehézségeket jelent. Bár a meglévő DUV-hardware képes egy ún. multi-patterning nevű technológiával előállítani 5 nm-es chipeket, ennek komoly hátrányai vannak: több maszkkal, nagyobb bonyolultsággal és magasabb hibaaránnyal kell számolni.
Emellett az USA beszüntette az EDA-eszközök – azaz a félvezető-tervezéshez használt szoftverek és rendszerek – értékesítését is a régió számára. Ezek az eszközök kulcsfontosságúak a fejlett chipek tervezésében. A Huawei állítólag előrelátó módon saját 14 nm-es EDA-eszközöket fejlesztett ki a 7 nm-es Kirin 9020 támogatására. Ugyanakkor továbbra sem világos, hogy a későbbi 5 nm-es SoC bevezetéséhez is ezeket használják majd, vagy teljesen új megoldást kell kifejleszteniük.
Forrás: WCCFTech, Huawei Central