A CD Projekt RED (CDPR) narratíváért felelős rendezője szerint a The Witcher új része (ami elsősorban a konzolokra fog összpontosítani!) kicsit változtathat a lengyel cég megközelítésén.
Mindenki másképp végzi a munkáját. Van, aki aprólékosan megtervez mindent, és Excel táblázatokban vagy Google Doc fájlokban tartják meg az anyagot, mások pedig lendületből, kissé kaotikusan állnak hozzá az elvégzendő feladatokhoz. Mint kiderült, Philipp Weber első munkája a CDPR-nél valójában az volt, hogy napokon keresztül ötleteket dobált egy egyre növekvő, kaotikus Google Doc fájlba. Ez még akkor történt, amikor a The Witcher 3 küldetéstervezőjeként dolgozott. Azóta előléptették a CDPR-nél.
Azt gondolhatnánk, hogy egy olyan nagy cégnek mint a CDPR, szigorúan kell vezetnie a hajót, ahol mindent a legapróbb részletekig megszerveznek, de úgy tűnik, hogy a filozófia, legalábbis amíg a The Witcher 3-on dolgoztak, egy kicsit holisztikusabb volt. A CDPR-nél ez idő tájt a jelek szerint eléggé szedett-vedett volt az energia, és Weber a Google Docs segítségével jegyzetelt le minden egyes küldetésötletet, ami csak eszébe jutott. Bevallotta, hogy egy kicsit a hangulatra alapozott volt. A lengyel cég filozófiája az volt, hogy a motor csak járjon, és az ötletek csak úgy ömlöttek az utolsó pillanatig.
Ezért mondja Weber, hogy csinálni kellett, mégpedig gyorsan (azonnal) és piszkosan. Ellenőrizték, majd elkezdtek kísérletezgetni (iterálni), és ezt végig fenntartották, mert sosem voltak elégedettek addig, amíg nem volt túl késő. A CDPR kaotikus lendülete nem az egyetlen kulcsa volt a The Witcher 3 sikerének. Többek között az is szerepet játszott, hogy egy csomó lelkes rajongó és fejlesztő irányította, akik közül sokan modderek voltak.
2013-ban a CDPR versenyt hirdetett, miután megnyitotta a moddoláshoz használatos eszköztár bétáját a nagyközönség előtt. Ezt a versenyt Weber nyerte meg (Benzenzimmern néven). Ő szuper nagy motivációval érkezett, és imádta a Witchert. Szerinte a The Witcher 3 titka az volt, hogy nem lógott ki, és ez nagyon sok ember esetében így volt…
Forrás: PCGamer, GamesRadar