MOZI HÍREK – Mivel friss bemutatóról van szó, a jegybevételről még korai beszélni, a tetszési indexet illetően azonban máris rekordot döntött az Így neveld a sárkányodat.
Korábban sokan sokat fanyalogtak, azt boncolgatva, miért érdemes egy animációs filmet szinte kockáról kockára újra elkészíteni élő szereplőkkel, annak a szólásnak a dicséretes megvalósításán túl, hogy ismétlés a tudás anyja. Nos, a nézőknek ezzel nincs gondja: az Így neveld a sárkányodat 98 százalékos közönségindexen áll a RottenTomatoes kritikai portálon, maga mögé utasítva az összes eddigi animációs adaptációt.
A dolog érdekessége, hogy az összes korábbi „animációból-élőbe” produkciót (pl. Aladdin, A kis hableány, Az oroszlánkirály, A dzsungel könyve) a Disney stúdió készítette, a konkurens DreamWorks most először próbálkozott a műfajjal. A Forbes jövőbe látó elemzője szerint ezek után biztos, hogy nem az Így neveld a sárkányodat lesz a DreamWorks utolsó hasonló dobása, hanem szépen sorjáznak majd a nagy sikerű animációs produkciók élő szereplős változatai. Ott van például a Shrek vagy az Egyiptom hercege…
(Így neveld a sárkányodat – már a hazai mozikban!)