A stúdió, amit segített alapítani, most bíróság elé citálja, mert egy 2024-es ügy miatt igazságszolgáltatást követel tőle. Dino Patti, a Playdead társalapítója (ők készítették a Limbo-t és az Inside-ot) szerint egykori csapata a hírneve végét akarja elérni.
A közelmúlt egyik legnagyobb hatású indie stúdiójának öröksége most veszélybe került. A Playdead (Limbo, Inside) társalapítója elárulta, hogy az a stúdió perli be, amit ő maga segített életre hívni: jogi és szerzői jogi vitába keveredett, amely nagyon kellemetlen helyzetbe hozta Dino Pattit, sőt, akár a szakmai múltját is veszélyezteti.
A Game Developernek adott nyilatkozatában Patti – aki Arnt Jensennel alapította a Playdeadet 2006-ban – elmondta, hogy a stúdió tovább szeretné vinni a 2024-ben indult pert. Elmondása szerint a mostani konfliktus tavaly kezdődött, amikor Patti a LinkedInen közzétett egy fejlesztés közbeni Limbo-fotót, ami állítólag Arnt Jensen tulajdonát képezte, és ezért indult a per.
Emiatt 500 000 dán koronát (kb. 27 millió forintot) követelnek tőle kártérítésként, valamint hivatalos figyelmeztetést is kapott, amiért évekkel korábban a stúdió szellemi tulajdonát használta fel. A történet azonban nem zárult le: egy friss, dán Arkaden-interjúban Patti azt állítja, hogy ez nem az első eset, hogy a Playdead jogi útra akarja terelni a vitákat, hiszen szerinte a 2017-es kilépése után csak romlott a kapcsolat közte és a stúdió között.
Mi történt azóta, hogy elhagyta a Limbo stúdiót?
Patti 2017-ben távozott a Playdeadtől, majd megalapította a Jumpship stúdiót (ők készítették a 2022-es Somerville-t). A viszony azonban a kilépése óta sem enyhült: Patti szerint a Playdead és Jensen többször is próbálták háttérbe szorítani vagy teljesen eltüntetni a nevét a stúdió történetéből, például a Limbo újabb, Switches verzióinak stáblistáján is látványos változtatások történtek.
A Playdead ezzel szemben azt állítja, hogy Patti eltúlozza a saját kreatív szerepét a projektekben, és a nyilvános kommunikációja megsérti a titoktartási szerződéseket. Egy hivatalos jogi levélben azt írták, hogy Patti „hamis benyomást kelt, mintha jelentős szerepet játszott volna a fejlesztésben”, és olyan kreatív szerepeket tulajdonít magának, amikben szerintük valójában nem vett részt. Emellett azt is felróják neki, hogy a kilépése után a Playdead belső anyagait kereskedelmi célra használta fel.
Patti azonban hajthatatlan: bízik abban, hogy a bíróságon végre elmondhatja a saját verzióját, félelem nélkül. „Az a jó ebben, hogy az újságírók mindenbe betekinthetnek majd” – jelentette ki. „Nem fogok eltitkolni semmit; jogilag köteles leszek minden képet és anyagot megmutatni, ami bizonyítja, mi történt” – tette hozzá.
Forrás: 3djuegos